FRISSÍTVE – Az EP-ben már elfogadták a román biztos jelölését, mire a bukaresti parlament is rábólintott

FRISSÍTVE: Kedvezően véleményezte kedden a parlament két házának európai ügyekkel foglalkozó összevont bizottsága Adina Vălean európai parlamenti képviselő jelölését az uniós biztosi tisztségre – addigra viszont az Európai Parlament jogi bizottsága zöld utat adott neki, azaz csütörtökön részt vehet a brüsszeli szakbizottsági meghallgatáson.

Az uniós „miniszteri” tisztség romániai várományosának jelölése az utóbbi időszak egyik kínos bel- és külpolitikai témája, hiszen a bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott szociáldemokrata párti (PSD) kormány korábbi három jelöltjét, Rovana Plumbot, Dan Nicát és Victor Negrescut is elutasította Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke.

Mivel már csak a román jelöltre vártak, hogy az idei EP-választás után megalakuló új bizottság megkezdhesse a munkát (a november elsejei hivatalba lépést elhalasztották egy hónappal – közben a Brexit ismételt csúszása miatt az Egyesült Királyság jelöltjére is várni kell), a november 4-én beiktatott Ludovic Orban vezette nemzeti liberális párti (PNL) kormánynak sietnie kellett az új jelölt nevesítésével: a már említett Adina Vălean mellett az ugyancsak EP-képviselő Siegfried Mureșant is javasolták, végül von der Leyen választás a női jelöltre esett.

 

Ám a parlamenti demokrácia tiszteletben tartása érdekében Orbanéknak előbb ki kellett volna kérniük a bukaresti parlament illetékes szakbizottságainak véleményét is a biztosjelöltről: ez történt meg most, jóval azután, hogy a nevet elküldték Brüsszelbe, és néhány órára rá, hogy az Európai Parlament jogi bizottsága rábólintott Vălean kinevezésére.

A testület 25 tagja támogatta a javaslatot, hárman tartózkodtak. A meghallgatáson a közlekedési biztosnak javasolt Vălean kijelentette: amikor Brüsszelbe megy, Romániát képviseli, de valamennyi európai polgár érdekeit szolgálja. Célkitűzéseiről elmondta: a földrész nyugati és keleti része közötti összeköttetések javítását szeretné szolgálni, és reményét fejezte ki, hogy alkalma is lesz erre 2021-ben, amikor a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) felülvizsgálatára kerül sor. Az új EB „ambíciózus programját" ecsetelve rámutatott: Románia számára is nagyon fontos, hogy javítani akarják a közúti biztonságot, és az a távlati cél, hogy 2050-ig Európai Unió útjain ne legyenek már halálos közlekedési balesetek.

Az Orban-kormány eljárása ez ügyben a múlt csütörtökön kiverte a biztosítékot Iulian Bulai parlamenti képviselőnél: a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa szerint a kormányfő ezzel a húzással máris megszegte az USR-nek tett ígéretét, hogy a kormány beiktatásához nyújtott támogató szavazatokért cserébe a kabinet – egyebek mellett – nem fog döntéseket hozni a parlament megkerülésével, de még meg sem száradt a tinta a kormánytagok kinevezésén, máris felrúgták a megállapodást.

A PNL kisebbségben kormányoz, vagyis minden kezdeményezésének véghezviteléhez egyezkednie kell a parlamenti pártokkal a támogató szavazatokért cserébe.

Kapcsolódók

Kimaradt?