Tragédia Marosbélden: vonat ütközött kamionnal, a sofőr meghalt

Meghalt kedden reggel egy tehergépkocsi sofőrje, miután a Fehér megyei Marosbélden, a Szent András-kereszttel ellátott vasúti átkelőn a Segesvár és Kolozsvár között közlekedő személyvonattal ütközött.

A Tövis és Nagyenyed közötti szakaszon bekövetkezett balesetben a vonat egy utasa is megsérült, enyhe koponyasérülést szenvedett, másik három pedig pánikrohamot kapott. A két vagonból álló szerelvény egyik kocsija és a mozdony is megrongálódott az ütközés nyomán.

A rendőrség szerint a baleset bekövetkeztekor sárga jelzésű ködriadó volt érvényben azon a környéken. A Fehér megyei katasztrófavédelmi felügyelőség Nagyenyedről és Gyulafehérvárról küldött ki mentőcsapatokat, de a roncsok közé szorult tehergépkocsi-vezető életét nem sikerült megmenteni.

A vonat egyik utasát koponyasérüléssel a nagyenyedi kórházba szállították. Oana Brânzan, a Román Vasúttársaság (CFR) szóvivője arról tájékoztatott, hogy a baleset következtében Tövis és Nagyenyed között az első vágányon szüneteltették a forgalmat, hogy az R 3085-ös szerelvényt, amelynek az ütközés következtében mind a mozdonya, mind az első vasúti kocsija megrongálódott, elvontathassák és a hatóságok elvégezhessék a helyszínelést.

A vasúti forgalom mindeközben a második vágányon zajlott. A vonat utasait átvette egy másik, Tövis és Kolozsvár között közlekedő személyvonat, dél körül pedig újraindították a vasúti forgalmat az első vágányon is, mondta a társaság szóvivője.

Kapcsolódók

Kimaradt?