Nyomást gyakorolt Klaus Johannis az igazságügyi és belügyi tárca átvételénél való megjelenésével?

Viorica Dăncilă, A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és államfőjelöltje úgy nyilatkozott kedden, hogy Klaus Johannis államfő „nyomást gyakorolt” a miniszteri átadási-átvételi ceremóniákon való részvételével és felszólalásaival, és emiatt az érdekkonfliktus helyzete állt elő.

„Mindannyian tanúi voltunk Johannis elnök nyilatkozatainak, amelyeket a védelmi, külügyi, igazságügyi, belügyi miniszteri mandátumok átadási-átvételi ceremóniáján tett. A védelmi és külügyi tárca átvételi ceremóniáján való jelenlétét még meg tudjuk érteni, mert ezeken a területeken az az államfőnek alkotmányos hatásköre van, de hogy tudja megmagyarázni az elnök azt, hogy személyesen adta áldását az új igazságügyi miniszter kinevezésére, olyan körülmények között, hogy Johannis úr dossziéját november 12-én, a két forduló között tárgyalják? Hogy várhatunk pártatlanságot az igazságszolgáltatástól az elnök ügyében, amikor Johannis úr személyesen ment el a minisztériumba felügyelni, amint Predoiu úr átveszi mandátumát? Miért ment el a belügyminisztériumba Klaus Johannis, hogy egyértelmű jelzést adjon a tárcavezetőnek, tudva, hogy néhány nap múlva ez a minisztérium szervezi meg az államelnöki választásokat? Nyilvánvaló, hogy az elnök emlékeztetni akarta ezeket a minisztereket, ki tette oda őket, és kinek kell engedelmeskedniük. Ez egy olyan nyomásgyakorlás, amely az elnököt az érdekkonfliktus helyzetébe hozza, legalábbis erkölcsileg, de talán törvényesen is” – mondta Viorica Dăncilă a PSD székházában tartott kedd esti sajtótájékoztatóján.

Dăncilă szerint Johannisnak a munkaügyi minisztériumba kellett volna mennie, amely „fontosság szempontjából az utolsó helyen áll Orban miniszterelnök számára”. „Miért nem ment oda Johannis úr, hogy magyarázatot adjon arra, miért mondott le a PSD-kormány által beütemezett nyugdíjemelésekről és béremelésekről? Magyarázza el, miért fogják módosítani a bértörvényt oly módon, hogy az jövedelemcsökkenést fog eredményezni a közszférában! Miért nem ment Klaus Johannis az egészségügyi minisztériumba, biztosítani az embereket, hogy nem fognak kórházakat összevonni és bezárni? Miért nem ment a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztériumba, hogy megnyugtassa a gazdákat, hogy meg fogják kapni a támogatásokat és folytatódni fognak az öntözési programok? Ezt kellett volna tennie a hivatalban levő elnöknek: biztosítania kellett volna az állampolgárokat afelől, hogy nem hoznak megszorító intézkedéseket” – mondta Dăncilă.

A volt miniszterelnök azt is kilátásba helyezte, hogy az általa vezetett Szociáldemokrata Párt munkacsoportot fog létrehozni, amelynek az lesz a feladata, hogy folyamatosan monitorozza az Orban-kormány tevékenységét, így próbálva megakadályozni, hogy Johannis és a kormány visszaéléseket és igazságtalanságokat kövessen el a román néppel szemben.

Kapcsolódók

Kimaradt?