Második napja tiltakoznak a bányászok a Zsil-völgyén

Zsilymacesdparoseny (Paroşeni) és Hobicaurikány (Uricani) szénbányáinak több mint száz bányásza maradt éjszakára a tárnákban, tiltakozásul amiatt, hogy nincs kilátás kompenzációra azoknak a vájároknak az esetében, akiket jövő év elején elbocsátanak.

A bányászok második napja tiltakoznak. Azt követelik, hogy hosszabbítsák meg a 36-os kormányrendelet hatályát, amely kompenzációs kifizetéseket és két éves szolgálati idő jegyzését garantálta azoknak, akik ez idő alatt elérik a nyugdíjkorhatárt, a többieknek pedig alkalmazást a vajdahunyadi energetikai komplexumnál (CEH).

Domokos László, a Huila szakszervezet elnöke arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy Parosenyben 60, Urikányban 42 alkalmazott tiltakozik a tárnákban. Két bányásznak egészségügyi okokból felszínre kellett jönnie, egyiküket mentővel szállították el, miután vért köpött. A szakszervezet és a Zsil-völgyi bányák bezárásával foglalkozó országos társaság képviselői kedden tárgyalásba kezdenek a Hunyad megyei prefektúra illetékeseivel.

A zsilymacesdparosenyi és hobicaurikányi bányákban 2017-ben kezdődött meg a bezárási eljárás. 2018-ban és 2019-ben a széntelepek biztonságba helyezését és a víz elvezetését célzó munkálatok folytak. 2020-tól le kell állítani a fő ventilátorállomást, és le kell zárni a a tárnák és földfelszín közötti összeköttetéseket.

Kapcsolódók

Kimaradt?