Több mint 80 településen gyújtottak vasárnap őrtüzet a székely autonómiáért

Őrtüzek gyújtására hívták a székelyföldi településeket október utolsó vasárnapján. A székely autonómiatörekvéseket kifejező események csíkszeredai állomásán több százan kiáltották a lángoló máglya mellett: „Nem félünk!”. Csíkszeredán kívül több mint nyolcvan településen gyúltak őrtüzek, Erdélyen kívül Felvidéken és Budafokon is csatlakoztak a figyelemfelkeltő akcióhoz.

Székelyföld autonómiájának napján délelőtt a templomokban, délután az őrtüzek magaslatain gyűjtöttek aláírásokat az SZNT által elindított, nemzeti régiók kialakítását kérő európai polgári kezdeményezéshez. Este a helyi szervezők valamennyi őrtűz mellett  felolvasták azt a petíciót, amelyben ismételten kinyilvánították igényüket Székelyföld autonómiája iránt. A dokumentum szerint az Európai Uniónak felül kell vizsgálnia az önrendelkezési jog merev és elavult értelmezését, amely szerint ez a jog kizárólag csak az államok népességét illeti meg.

 "Hihetetlen és elfogadhatatlan, hogy a 21. században a börtönt találja Spanyolország is és Románia is az egy tömbben élő nemzeti közösség legitim törekvéseire adandó megtorló válaszként. Koncepciós perek áldozatai a katalán vezetők és az úgynevezett székelyföldi terrorperben elítélt fiatalok. A demokrácia elkötelezettjeiként elutasítjuk a diktatúra módszerének visszatérését, és határozottan tiltakozunk az ellen, hogy az Európai Unió államaiban ismételten az állami terror politikai perekben marasztaljon el ártatlan embereket" - olvasható a kiáltványban.

"A küzdelmet nem szabad feladni"

Szép számban gyülekeztek vasárnap este Csíkszeredában is a Mikó vár előtti térségen: a Székely Nemzeti Tanács meghívására a hagyományos október végi őrtűzgyújtásra több százan gyűltek össze. A tömegben feltűntek a székely zászlók mellett magyar és katalán lobogók is.

A békés tömeg türelmesen kivárta, amíg begyullad a tűz, ugyanis akadt némi késedelem a lángok magasra csapásában. Végül kisebb külső segítséggel, de mégis fellobbantak az autonómiatörekvéseket kifejező lángok Csíkszeredában is. Veress Dávid, a csíkszéki Székely Nemzeti Tanács elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kifejtette: a székely nép autonómia iránti igénye nem példa nélküli Európában, mégis a román politikum nemzetpolitikai kockázatot kiált, ha szóba kerül.

Veress Dávid felhívta a figyelmet arra, hogy a küzdelmet nem szabad feladni, csak kitartó, következetes, állhatatos munkával juthat el a székely nemzet a hőn áhított autonómiáig., felkérésére a tömeg "Nem félünk!" felkiáltással válaszolt. Az este a székely himnusszal zárult, majd a rendezvény végén a megjelentek Kossuth nótákat énekeltek.

Kapcsolódók

Kimaradt?