FRISSÍTVE – Kormányalakítási tárgyalások: Kelemen Hunor írásbeli megállapodásra tett javaslatot

FRISSÍTVE: Három alapvető feltételhez köti az új kormány parlamenti támogatását Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke: ne módosítsanak sürgősségi rendeletekkel vagy kormányzati felelősségvállalással az igazságügyi, választási és közigazgatási törvényeken – jelentette ki a szövetségi elnök a Ludovic Orban miniszterelnök-jelölttel folytatott keddi tárgyalások után. Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke és sajtószóvivője bizakodó a tekintetben, hogy a PNL elfogadja a szövetség feltételeit.

Kelemen azt is elmondta, hogy szeretné, ha papírra fektetnék a megállapodást, ezért egy írásbeli egyűttműködési tervezetet adott át a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökének, és várják, hogy Orban aláírja azt.

Kelemen Hunor a találkozó után elmondta: az RMDSZ akkor tudja támogatni az új kormányt, ha az vállalja, hogy december 15-ig a parlament elé terjeszti a 2020-as költségvetést, nem hoz sürgősségi kormányrendelettel és felelősségvállalással törvényeket, nem módosítja 2020 végéig a választási törvényt, és érvényt szerez a kisebbségi jogokra vonatkozó törvényeknek és nemzetközi szerződéseknek.

Emellett azt is kérik, hogy a kormány a költségvetés 6 százalékát az oktatásra fordítsa, csoportosítson át 2 milliárd eurót a Nagy-infrastruktúra Programból a Regionális Operatív Programhoz és indítsa újra a visszaszolgáltatási folyamatot.

Ludovic Orban csütörtökön vagy pénteken fog a parlament elé állni az új kormánynévsorral. Orban azután bízta meg kormányalakítással Klaus Johannis államfő, hogy október 10- a parlament megszavazta a Viorica Dăncilă vezette szociáldemokrata (PSD-) kormány elleni bizalmatlansági indítványt.

FRISSÍTÉS: A találkozóról Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke és sajtószóvivője azt nyilatkozta a Maszolnak, hogy „jó és pozitív beszélgetés volt”.

„Egy írásos megállapodást fogunk kötni, amiben a fenti hét pont szerepel. Ma egy jó és pozitív beszélgetés volt, az volt a jelzés, hogy alá fogják írni. Reméljük, hogy jövő héten ez meg is történik, mindenképpen a szavazás előtt. Hangsúlyozom, reméljük, mert egy megállapodás csak akkor megállapodás, ha alá van írva” – fogalmazott az alelnök.

Közbevetésünkre, hogy milyen álláspontot képviselnek majd, ha a PNL mégsem teljesíti az RMDSZ feltételeit, Hegedüs Csilla azt felelte, hogy három témában nem engednek, éspedig, hogy ne módosítsák az igazságügyi, a választási és a közigazgatási törvényeket sürgősségi rendeletekkel. „Ahogy már elmondtuk, a sürgősségi rendeletek a sürgősségi esetekre vonatkoznak, nem pedig másra, azért is fogalmaztunk nagyon határozottan” – jelentette ki.

Ha mégsem írnák alá az együttműködési megállapodást, és emiatt nem szavaznák meg a PNL-kormányt, aminek következményeként az eddigi ellenzék vélhetően bűnbaknak kiáltaná ki az RMDSZ-t, arra az esetre Hegedüs Csilla megismételte: „Ma pozitív jelzéseket kaptunk, de nyilván, ha erre szükség van, folytatjuk a tárgyalásokat, s abban reménykedünk, hogy sikerül aláírni az együttműködési megállapodást."

Kapcsolódók

Kimaradt?