Az 1661 évi tatárdúlásra emlékeztek Csíksomlyón

Megemlékező ünnepséget tartottak Csíksomlyón az 1661-es október 21-i csíki-medencei tatárdúlásról és az ezt követő újjáépítésről a Szent István Otthon lakói, az Agora alapítvány, és a Role zenekar tagjai.

Már hagyománnyá vált, hogy a betörés napján, amelyet nagy pusztítás követett a Csíki-medence településein, megemlékezést szerveznek a Csíksomlyói kegyhely közelében. Az egykori pusztítást csodálatos módon épségben vészelte át a csíksomlyói kegytemplom Mária szobra.

„A Reménység fái rendezvény arra tanít, hogy a reménytelen helyzetekből is mindig van kiút, őseinktől tanulva, meg kell találnunk magunkban az erőt a mindig újjászületésre és megmaradásra” – fogalmazta meg az esemény kapcsán Sántha Zsuzsa, a megemlékezésen közreműködő ROLE zenekar énekesnője.Az ünnepségen idén egy nyírfát ültettek a csíksomlyói Mária-kertben a Garden Proiect Kft. felajánlásának köszönhetően. Az ünnepség rövid történelmi áttekintéssel kezdődött, majd ezt követően, László Rezső atya gondolatait hallgathattuk meg, végül a diákok kulturális műsora következett. A reménység fájának elültetését követően pedig a Role együttes Kájoni-dalokat adott elő az otthon ebédlőjében.

Kapcsolódók

Kimaradt?