Ismét megnyílt, és egyelőre ingyenesen használható Arad új uszodája

Közel kéthónapos késéssel nyitotta meg újból kapuit Aradon a váraljai uszoda a közönség előtt. Az idén májusban átadott vadonatúj sportlétesítményt augusztus elején műszaki meghibásodás miatt zárták be, azzal az ígérettel, hogy szeptemberre kijavítják a hibát. Október vége lett belőle.

A polgármesteri hivatal közleménye szerint hétfőn 14 órától látogathatja a közönség – egyelőre ingyenesen – a két medencével, 400 férőhelyes lelátóval, öltözőkkel és zuhanyzókkal felszerelt új uszodát, amelynek a vízmelegítő és a vízforgató berendezése hibásodott meg a nyáron. A tájékoztatás szerint a garanciális munkálatokat az Országos Befektetési Társaság (CNI) mint az építkezés finanszírozója kellett megrendelje a kivitelezőtől.

Mint köztudomású, az uszodában egy 33,3 x 25 méteres versenymedence (ami 2,3 méter mély) és egy 25 x 12,5 méteres tanmedence van. Arra nem tértek ki, hogy mikortól vezetik be a belépőket. Hétfőn 14–21.30, keddtől péntekig 8–21.30 óra között látogatható az uszoda, hétvégén 8–19 óra között tart. Versenyek és igazolt sportolók edzésprogramja alatt a közönség nem használhatja a medencéket.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?