banner_LYJAJgUi_banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_whe5WvtP_banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Kétfordulós polgármester-választást szab többek között a kormánytámogatás feltételéül az USR

Kedden egyeztet az államfővel arról, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) milyen körülmények között támogatja az új kormányt – közölte Dan Barna pártelnök. Azt azonban már hétfőn megerősítette: a párt csak választások után hajlandó belépni a kormányba.

Dan Barna elmondta: a jelenlegi politikai körülmények között minden kormányösszetétel bizonytalan lenne, ezért minél előbb előre hozott választásokat kell tartani, és a pártja ragaszkodik hozzá, hogy az államfő dolgozza ki az ehhez vezető konkrét menetrendet.

Barna szerint az USR-ben konszenzus van arról, hogy négy feltételt állítsanak az új kormány támogatásáért cserében: módosítsák a helyhatósági választási törvényt úgy, hogy a polgármestereket két fordulóban válasszák meg, iktassák törvénybe a Büntetőügyesek nélküli közéletet elnevezésű kezdeményezés eredményét, töröljék el a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvényét, és konzultáljanak a parlamenttel a Romániát képviselő európai biztos kinevezésével kapcsolatban.

Véleménye szerint mindez „a parlament egyetlen munkanapja alatt megoldható".

banner_5wMnizP8_webbanner_300x250.gif
banner_2OFm8Z0e_webbanner_3_970x250.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?