Harminchat városban tanulnak egyetemisták Romániában, egytizedük Kolozsváron

A legtöbb egyetemi hallgató Bukarestben tanul, a fővárost Kolozsvár követi – derül ki az országos statisztikai hivatal felméréséből. Az is látszik, hogy nagyvárosok építőipara – konkrétan az irodaépületek száma – arányos az egyetemi hallgatók számával, bár ennek megvannak a hátulütői is.

Országos szinten a fővárosban a diákok 33 százaléka tanul, Kolozsváron a 11 százaléka, szorosan a kincses van Iași 10 százalékkal, Temesvár 7-tel, Craiova 6-tal. Nagy a lemorzsolódás: 2017-ben összesen 126 271 hallgató végzett az egyetemi oktatás valamelyik fokozatán, egyharmada a beiratkozóknak. Idén 377 ezer diák kezdi az egyetemi évet 36 város intézményeiben. A 36 város persze meglehetősen különböző léptékekben vonzza a diákokat: a már említett öt település a hallgatók 66 százalékát fogadta be

Számszerűsítve az arányokat 2017-ben a fővárosban 42882 diák végezte el az egyetemen alap-, mesteri és doktori fokozattal, Kolozsváron 14151, Iași-ban 12878, míg Temesváron 8547, Craiován 5775. Egyébként a sort Brassó követi 4588 hallgatóval, Nagyvárad 3752-vel, Szeben 3749-cel és Galac 3455-tel.

Mint azt korábban megírtuk, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen 1164 elsőéves kezdett idén, Kolozsváron, a nagykorúvá vált Sapientia EMTE pedig négy erdélyi városban 2 203 hallgatót oktat, míg az első évében alig 374 diákot fogadhattak.

Épülnek az irodaházak

Az Economica.net azt is megvizsgálta, hogy a különböző városokban milyen lehetőségek állnak a rendelkezésre. A cikkben idézett Alexandru Petrescu, az ESOP Consulting ügyvezető partnere szerint a technológia és innováció terén Románia lehet a régió vezető országa a nemzetközi vállalatok és helyi startupok miatt. Románia 2020 és 2015 közötti időszakának politikai programjává válhatna, hogy kihasználja a lehetőségeket, amelyekhez hozzájárul a fejlődő romániai iroda-piac is.

Bukarestben például 370 ezer négyzetméternyi irodát adnak át, amelyekbe számos nagyvállalat helyi fiókja költözik be a közeljövőben, mint az ING Tech, a Microsoft, Sparkware, Thales, London Stock Exchange és így tovább. Kolozsváron idén 140 ezer négyzetméter irodahelyiséget adnak át, ez 14 ezer dolgozó elhelyezéséhez elégséges, ami a végzősök számával szinte megegyezik.

Nem mind arany, ami…

Arra a cikk nem tér ki, hogy az egyetemi végzősök nem mind irodai munkákat fognak végezni, vannak, akik tovább tanulnak, mások külföldre költöznek, megint mások nem kapnak lehetőségeket a képzésüknek megfelelően, és más munkát kell végezzenek. Az is megfontolandó, hogy egyes városokban, például Kolozsváron elfogadhatatlanul gyorsan emelkednek a lakásárak, gyakorlatilag kiszorítva azokat, akik képtelenek megfizetni azokat.

Az EuroStat friss jelentése például rámutat arra, hogy éves összehasonlításban az április-júniusi időszakban 4,2 százalékkal nőttek az EU-ban és az eurozónában a lakásárak. A legnagyobb emelkedést egyébként Magyarországon mérték, itt 14 százalékot, aztán Luxemburgban és Horvátországban, míg Romániában 1,8 százalékot. Csakhogy Romániában is egyenlőtlenek az emelkedések: Kolozsváron például az idei év első 5 hónapjában 3,6 százalékos emelkedést mértek, ugyanakkor lakáshiány sújtja nemcsak a fővárost, de a nagyobb településeket is.

Kapcsolódók

Kimaradt?