Beleegyezik a biológiaiminta-adásba Luiza Melencu édesanyja

Luiza Melencu édesanyja beleegyezik abba, hogy biológiai mintát vegyenek tőle egy újabb genetikai vizsgálat elvégzéséhez. Monica Melencu ezt szombaton jelentette be.

Az Antena 3 televíziónak adott nyilatkozatában Monica Melencu azt mondta, hosszasan tárgyaltak családtagjaival a témáról, és végül úgy döntött, beleegyezik abba, hogy biológiai mintát vegyenek tőle, azzal a feltétellel, hogy mintavételkor legyen jelen a család ügyvédje, Tonel Pop, illetve hogy a nyomozó hatóságok biztosítsák a szállítását Bukarestbe, mert nincsenek anyagi lehetőségei arra, hogy a fővárosba utazzon. „Nem tudjuk felvenni a harcot a rendszerrel, most meg kell adnunk magunkat. Az ügyvéd mondta, hogy az ügyészségnek van egy bírói végzése, amelynek nem lehet ellenszegülni, mi mégis meg fogjuk fellebbezni" – fogalmazott.

Monica Melencu úgy véli, az ügyészek nem jártak el tisztességesen velük szemben. Azt mondja, nem magyarázták el nekik, miért kell megismételni a mintavételt, ugyanakkor állítása szerint a csendőrök pénteken „rájuk törtek", durván beszéltek a családjával. Az asszony nem érti, sértett félként miért kell ötezer lejes bírságot fizetnie, és miért mentek érte előállítási paranccsal. „Én nem követtem el semmiféle bűncselekményt. Mi csak keressük a gyermekünket, semmi mást nem akarunk. Továbbra is gyanús nekünk néhány dolog" – tette hozzá.

Monica Georgeta Melencu nevére elővezetési parancsot adott ki a bukaresti első kerületi törvényszék, így rendőrök és csendőrök jelentek meg lakásánál pénteken, hogy bekísérjék a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) craiovai székhelyére, ahol biológiai mintát kellett volna venni tőle egy új DNS-vizsgálat elvégzése érdekében. Monica Georgeta Melencu annak a Luiza Melencunak az édesanyja, aki áprilisban tűnt el otthonról, és akiről a caracali gyilkosság fő gyanúsítottja, Gheorghe Dincă azt állítja, hogy őt is megölte.

Monica Georgeta Melencu nem volt hajlandó együttműködni a hatóságokkal, és ő is, valamint apja is rosszul lett, így mentőt kellett hívni az ellátásukra, majd a sürgősségre szállították őket. A nőt szombat reggel kiengedték a kórházból, az idős férfit beutalták a kardiológiára.

Közben a DIICOT főügyésze, Felix Bănilă az Antena 3 televíziónak adott nyilatkozatában rámutatott, a bukaresti törvényszék azt követően állította ki az elővezetési parancsot, hogy Monica Melencu két ízben is megtagadta a biológiaiminta-adást. Emlékeztetett, a DIICOT a Szövetségi Nyomozó Irodához (FBI) fordult egy mitokondriális genetikai vizsgálat elvégzése érdekében, erre ugyanis nincs lehetőség egyik engedélyezett romániai szaklaboratóriumban sem.

„Ez a DNS anyai ágon öröklődik, így csak az anyától lehet mintát venni. Az áldozat édesanyját azért idézték be, hogy közöljék vele, miért van szükség erre, és győzzék meg a mintaadás fontosságáról. Erre a mintára elengedhetetlenül szükség van a bűnvádi eljárás folytatásához" – magyarázta Bănilă. Hozzátette miután a nő korábban kétszer is megtagadta a mintaadást, csütörtökön megbírságolták, majd pénteken elővezetési paranccsal mentek érte a rendőrök, akik – nyomatékosította – nem alkalmaztak túlzott erőszakot a nővel szemben.

Az Alexandra Măceşanu meggyilkolásával gyanúsított Gheorghe Dincă a kihallgatások során azt mondta, hogy ő ölte meg Luiza Melencut is. A DIICOT Caracal közelében talált is emberi csontmaradványokat, amelyekről kimutatták, hogy egy 15-19 év közötti nőtől származnak, de nem Alexandra Măceşanutól. A DNS-vizsgálattal most azt szeretnék kideríteni a hatóságok, hogy a csontok Luiza Melencutól származnak-e.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?