Amerikai vállalatok képviselőivel találkozott Viorica Dăncilă

A romániai üzleti lehetőségek iránt érdeklődő amerikai vállalatok képviselőivel találkozott pénteken Viorica Dăncilă miniszterelnök, aki munkalátogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban.

Az üzletemberekkel folytatott megbeszélésen a kormányfő hangsúlyozta a transzatlanti partnerség fontosságát mind Európa, mind az USA jóléte és gazdasági biztonsága szempontjából, ugyanakkor kifejtette, Románia elkötelezett az USA-val való stratégiai partnerség gazdasági vetületének erősítése mellett.

A találkozón szintén jelen levő Eugen Teodorovici pénzügyminiszterrel közösen a miniszterelnök ismertette a befektetőkkel a kormány fontosabb intézkedéseit, illetve a Románia által az energia, egészségügy, kutatás és innováció, valamint az információtechnológia terén kínált lehetőségeket mutat rá a kormány közleménye. Emellett számba vették azokat a nagyszabású infrastrukturális, energia-, turisztikai és egészségüggyel kapcsolatos projekteket, amelyek köz- és magán-együttműködésben valósulhatnak meg, és amelyekben az amerikai vállalatok is érdekeltek lehetnek. A pénzügyminiszter a találkozón kiemelte, hogy gazdasági bővülés tekintetében Románia élen jár az Európai Unióban, GDP-arányos államadóssága a hatodik legkisebb az EU-ban, ugyanakkor 30 éves mélyponton van az országban a munkanélküliség.

A közlemény szerint az amerikai vállalatok képviselői méltányolták a román kormány nyitottságát, azt, hogy a miniszterek aktívan jelen vannak a különféle befektetői fórumokon, üdvözölték, hogy a kabinet növelte az egészségügyi és infrastrukturális beruházásokra szánt költségvetést, illetve hogy a védelmi ipar fejlesztését szorgalmazza.

A miniszterelnök és a pénzügyminiszter mellett Sorina Pintea egészségügyi miniszter, Gabriel Leş védelmi miniszter, valamint Alexandru Petrescu távközlési miniszter is jelen volt a találkozón, amelyen olyan vállalatok képviseltették magukat, mint az Alexandrion, az Access Softek Inc., a Kunstadt Associates, az Intermediate Capital Group, a RACC Florida, az Auerbach Grayson, a Franklin Templeton Investment Management Ltd., a Herzfeld & Rubin, a Stein Mitchell Beato & Missner LLP, a RACC NY, a Cross Range Capital, az EisnerAmper LLP, a Modern Pulse Consulting Group, az Ascending Markets Financial Guarantee Corporation, az Amazon, a Teva Pharmaceutical, a RACC International, a Mercury LLC, a Developing World Markets, a Misonix Inc., a GAMCO Investors Inc., az EisnerAmper LLP, a DeltrexUSA, a Squire Patton Boggs és a Honeywell – áll még a kormány közleményében.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?