Copy-paste romániai módra: Fehér megyei önkormányzat másolta le a szomszédos település leírását

Fehér megye tehetős községének önkormányzata úgy gondolta, lemásolja a megye mintatelepülésének leírását – a megvalósítás azonban nem az elvártnak megfelelően alakult: Alsógáld (Galda de Jos) község szóról szóra másolta Maroscsüged (Ciugud) leírását, és még arra sem ügyelt, hogy legalább a településneveket cserélje – írja az adevarul.ro portál.

Alsógáld község ugyan pénzügyileg meglehetősen tehetős, hiszen a megyében a legnagyobb költségvetéssel rendelkezik, a megyébe látogatók mégis inkább Maroscsügedet emlegetik mintaként, és évről évre látogatják még Bukarestből is.

Az alsógáldi önkormányzat úgy döntött, követi Maroscsügedet, így copy-paste, azaz másol-beilleszt üzemmódban fogta az irigyelt település honlapját, és szóról szóra bemásolta weboldalára saját leírásaként.

A baki hamar kiderült, mert még a településneveket sem cserélte a polgármester, valamint a lehívott uniós támogatások összegét sem módosította, nem beszélve arról, hogy egy ipari parkról is beszámolt, mint amolyan alsógáldi látványosságról, ami a településen nem lelhető fel, ugyanis az Maroscsügeden található.

Legbotrányosabb pedig az, hogy az alsógáldi önkormányzat honlapjáról – amíg üzemelt, mert jelenleg nem megtekinthető – azt is megtudhatták a kíváncsiskodók, hogy a maroscsügediek nevéhez milyen fényes megvalósítások köthetők, mert még a kivitelezésekről szóló részben sem módosított semmit a polgármester.

Kapcsolódók

Kimaradt?