Lincshangulat várta a caracali rémet az egyik áldozata falujában

Lincshangulat fogadta Dobrosloveni-ben hétfőn a két lány megölésével gyanúsított Gheorghe Dincát, akit azért vittek el a fogdából az Olt megyei településre, hogy vegyen részt a gyilkosságok rekonstruálásában.

Mint ismert, a férfi beismerte, hogy megölte a 15 éves Alexandra Măceșanut és a 19 éves Luiza Melencut. A gyilkosságok rekonstruálása Dobrosloveni-ben kezdődött, mert Alexandra a szülőfalujából indult el Caracalba a számára végzetes júliusi napon.

A stiripesurse.ro beszámolója szerint a meggyilkolt 15 éves lány szomszédai az út mellett várták Gheorghe Dincát szállító autó érkezését. A férfit a rendőrök különleges egységének kellett védelmeznie a helyiektől. Egy asszony sírva könyörgött a nyomozóknak, hogy ne engedjék szabadlábra a caracali rémet.

 

A cancan.ro kiszúrta, hogy a frissen nyírt férfi fején egy óriási heg látható a jobb füle fölött. Ez egy nagy erejű ütés nyoma lehet.

Gheorghe Dincát két nappal ezelőtt átszállították az Olt megyei rendőr-főkapitányság fogdájába, hogy aztán onnan Caracalba vigyék a történtek rekonstruálása érdekében. A folyamat több napig is eltarthat. A férfi caracali lakásán júliusban végzett házkutatáskor a hamu között csontmaradványokat találtak egy hordóban. Később a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) azt közölte, hogy a genetikai vizsgálatok szerint a csontdarabok 99,93 százalékos bizonyossággal Alexandra Măceşanutól származnak.

Gheorghe Dincă a kihallgatások során beismerte, hogy július 25-én megölte a 15 éves Alexandra Măceşanut, majd elégette a holttestet. Állítása szerint ő ölte meg a 18 éves Luiza Melencut is, aki idén áprilisban tűnt el.

Kapcsolódók

Kimaradt?