Johannis a PNL-seknek: fel kell készülnötök a kormányzásra

Klaus Johannis államfő úgy nyilatkozott szombaton, hogy a Szociáldemokrata Párt kormánya a megkárosabb kabinet a rendszerváltás óta.

„A románok május 26-i szavazata révén a Nemzeti Liberális Párt a legfontosabb párt lett Romániában. Fel kell készülnötök arra, hogy a románok elvárásainak szintjére emelkedjetek. Azért vagyok itt, mert a PNL megértette ezt a célkitűzést, és azt, hogy Romániának új kezdetre van szüksége. (...) Sok településen hatékony polgármestert tudhattok magatokénak, kompetens emberekből álló csapatotok van, akik felkészültek arra, hogy kormányra lépjenek. Egy olyan demokratikus koalíció legfőbb pártja lesztek, amely Romániát fogja kormányozni, az állampolgárok számára sokkal jobban és sokkal több ideig. Nagyon fontos, hogy ne veszítsétek el, amit az európai parlamenti választásokon és a referendum során nyertetek, éspedig a bizalmat. Megnyertétek a románok bizalmát. Dolgozzatok rajta!” - mondta Johannis az ország déli és keleti régióiban működő PNL-szervezetek találkozóján.Az államelnök hozzátette: „Az elmúlt másfél évben Romániát egy olyan kormány vezette, amely gáncsolta a jövőjét, a fejlődését, mélyen aláásta a demokrácia és a jogállam alapjait. A PSD-kormány a megkárosabb, legkatasztrofálisabb kabinet a forradalom óta. Szégyen!”

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?