Felújított óvodaépülettel ünnepelte a tanévkezdést Vámosgálfalva

Európai Uniós forrásokból felújított és kibővített óvodaépülettel ünnepelte a Maros megyei Vámosgálfalva a tanévkezdést. A 450 ezer eurós beruházásnak mindössze öt százalékát teszi ki az önrész, a községvezetők érdeme így sem csekély: a település a legsikeresebbek közé tartozik a megnyert uniós pályázatok tekintetében a megyében.

Több mint hatvan gyermek kezdi meg a 2019–2020-as tanévet a felújított és kibővített vámosgálfalvi óvodában. Balog Elemér polgármester szerint a régi épület annyira rossz volt már, hogy alig lehetett óvodának nevezni. A megnyert pályázat híre óta szerinte megnövekedett a gyermekvállalási kedv.

Az avatóünnepségen részt vevő kisgyermekes szülők száma mindenesetre bizakodásra adhat okot. Volt, aki a pályázatból kialakított játszótérnek, más pedig az étkezdének örült. Leginkább pedig annak, hogy nem kell a 6 km-re található Dicsőszentmártonba, vagy a 32 km-re levő Marosvásárhelyre vinniük gyereküket. A megyeközpontban egyébként sem lenne feltétlenül jobb a helyzet: az ünnepségen részt vevő és beszédet mondó Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes szerint ugyanis a vásárhelyiek tanulhatnának Vámosgálfalvától, hiszen égető szükség van ott is új óvodaépületekre.

Novák Zoltán, a szenátus tanügyi bizottságának alelnöke úgy véli, a vámosgálfalvihoz hasonló fejlesztések adnak értelmet a jogalkotásnak. A szenátor példaértékűnek tartja a vámosgálfalvi önkormányzat tevékenységét. „Vannak községek, ahol jól mennek a dolgok, máshol kevésbé, vámosgálfalva azon települések közé tartozik, ahol nagyon jól mennek a dolgok.  Az önkormányzat odafigyel az oktatásra is  és felismerte, hogy az óvodai oktatás az oktatási rendszerünk egyik fontos alappillére”.

A község vezetői már a bölcsőde építését tervezik, az óvodába az idei tanévre több mint hatvan gyereket írattak be, tavaly ez a szám mindössze 42 volt. A beruházásoktól azt várják, hogy otthonmaradásra és a gyerekvállalásra ösztönzi a fiatalokat.

„Én azt mondom, hogy ezekkel a felújított épületekkel és az infrastruktúrával, amit az elmúlt időszakban tettünk, már azzal, hogy nekifogtunk építkezni, a gyerekeknek a létszáma megnőtt. A jövőre nézve én biztosítom, hogy Vámosgálfalva megmarad, és a gyerekek létszáma nőni fog” – vélte Balog Elemér, a község polgármestere.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?