Lapértesülés: legalább öt nőt bántalmazott a caracali rém

Eddigi két ismert áldozatán kívül további három nőt is bántalmazhatott a caracali rémként hírhedté vált Gheorghe Dincă. Az Adevărul szerint a gyilkossággal gyanúsított férfi házában talált vércseppek három különböző személytől származnak.

A lap értesülései szerint a korábbi áldozatokat megerőszakolta és megverte a most hatvanas éveiben járó férfi, de életben hagyta őket, és a rendőrök állítólag ki is hallgatták már tanúként mind a három nőt.

Egyikük egy 49 éves brâncoveni-i (Olt megye) illetőségű asszony, akit kerti munkára fogadott fel, végül megerőszakolta és megverte, s megfenyegette, hogy ha bárkinek is elmondja a történteket, megöli – állítja az áldozat, aki szerint eddig ezért nem merte nyilvánosságra hozni az erőszakot.

Másik áldozata egy akkor még kiskorú lány volt, egy szintén napszámos munkára fogadott család gyermeke. A szülők megbíztak munkaadójukban, hagyták, hogy a kislány körülötte játsszon, így tudott aztán visszaélni a helyzettel Dincă.

Harmadszor egy craiovai cigány telepen élő kislány „került a hálójába” – szemtanúk állítják, hogy többször feltűnt a környéken, és a szegény családokból származó kislányokat leste.

Gheorghe Dincára július végén csaptak le a rendőrök, miután egyik áldozata, a 15 éves Alexandra Măceşanu segélyhívása nyomán – majdnem egynapos (!) késéssel – beazonosították a bűntény helyszínét. A férfi utóbb bevallotta, hogy megölte és elégette a kiskorút, és hogy ő végzett az áprilisban eltűnt 18 éves Luiza Melencuval is, akinek a holttestét szintén elhamvasztotta. Tagadta viszont a nemi erőszak vádját, sőt azt állította, hogy Luiza szabad akaratából létesített vele kétszer is szexuális kapcsolatot, de amikor egyszer visszautasította, feldühödött, megütötte, és a lány az esésbe halt bele.

Kapcsolódók

Kimaradt?