Az egyetemek maguk döntenek a felvételiről

Bár az oktatási minisztérium lehetővé tette, hogy az idei egyetemi felvételin figyelembe vegyék a középiskolai osztályzatokat is, a legtöbb felsőoktatási intézmény nem él ezzel a lehetőséggel, ugyanis túl későn érkezett a rendelet – írja a Hotnews.

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem kidolgozta már a jól bevált felvételi menetrendjét, ami jobbára felvételi vizsgából vagy tesztelésből áll, ezeket már hónapokkal korábban közölték is a felvételizőkkel, érdeklődőkkel. Az intémény rektora, Ioan Aurel Pop szerint idén már nem vezetik be a felvételin az osztályzatok beszámítását, ugyanis teljesen felborítaná a rendszert.

Hasonlóan reagált a minisztériumi rendeletre számos más, rangos egyetem. A bukaresti Műszaki Egyetem rektora, George Darie azt mondta, nem lehet játék közben módosítani a szabályokat, tehát a tavaly már bevált felvételi menetrend szerint szervezik az idei vizsgát is.

A Iaşi-i A.I. Cuza egyetemen azonban kimondottan örülnek a rendeletnek. Az intézmény vezetősége kész módosítani az idei felvételi szabályzatot arra hivatkozva, hogy az ország legszegényebb régiójáról van szó, ahonnan a legtöbb fiatal külföldön keres munkát, és emiatt a demográfiai mutatók is drasztikusan lecsökkentek az utóbbi időben – fogalmazott a rektor, Vasile Işan.

A miniszteri rendelet csak javasolja a középiskolai osztályzatok figyelembe vételét a felvételin, az egyetemeknek ezt nem kötelező bevezetniük. A középiskolai osztályzatok beszámítását az egyetemi felvételibe egyébként csak tavaly törölték, addig érvényben volt ez a rendelkezés, ám az egyetemek addig is maguk dönthették el, hogy milyen kritériumok alapján veszik fel a diákokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?