Ismét kisiklott a Vasér-völgyi nosztalgiagőzös

Alig egy hét alatt másodszor siklott ki a máramarosi Vasér-völgyében közlekedő keskeny nyomtávú vasúti szerelvény (Mocănița): ezúttal az egyik vagon ugrott le a sínekről, de szerencsére senki sem sérült meg.

Dan Benga, a Máramaros Megyei Hegyimentőszolgálat igazgatója szerint a vasúti kocsi a sétaút 8. kilométerénél siklott ki, a balesetet a 112-es segélyhívószámon jelentették. A hegyimentők vezetője elmondta: a helyszínre kiérkező kollégái megállapították, hogy nincsenek sérült személyek. „A kollégák által elküldött helyszíni fotókon nagyszámú turista álldogál a vonat mellett. Úgy tűnik, hogy a kisiklott vagonnak komoly műszaki problémái vannak” – mondta.

A helyszínre a visói tűzoltóalakulat egy csapata és a mentősök is kiszálltak. Dan Bucă, a Máramaros megyei prefektusi hivatal szóvivője elmondta, a kisiklott vasúti kocsit áthúzták egy mellékvágányra.

„Kivizsgálás indul annak megállapítására, hogy mi történt. A jelenlegi sétaútra 280 jegyet adtak el, a kisiklott vagonban 46 személy ült” – hangsúlyozta.

A múlt szombaton a keskeny nyomtávú vonat mozdonya siklott ki, magával rántva az első kocsit is. Akkor 12 turista enyhébb sérüléseket szenvedett. Az akkori sétaúton 340 utas ült a 11 vagonban.

A Mocănița útvonala a festői a Vasér-völgyében a történelmi Máramararos megye egyik legfontosabb turisztikai attrakciója.

Kapcsolódók

Kimaradt?