Közel két évig élt nagyanyja holttestével egy lakásban

Közel két évig élt meghalt nagymamájával egy lakásban, és vette fel annak nyugdíját az Târgu Jiu-i nő, aki a küszöbön álló lelepleződés előtt öngyilkosságot követett el. 

A nyomozáshoz közel álló források szerint a 42 éves unoka azt követően költözött nagyanyja Târgu Jiu-i lakásába, hogy munkanélkülivé vált. Az idős, már 90 éves nőnek jól jött a segítség, tehát mindkettejüknek megfelelt ez a „társbérlet”. Talán túlságosan is jól az unokának, aki nagymamája halálát titokban tartva még közel két évig felvette annak nyugdíját. Az egyik szomszédos megyében élő szüleit folyamatosan arról tájékoztatta, hogy nagyanyja életben van, jól van, a tömbházbeli szomszédoknak pedig azt mondta, hogy az idős nő vidékre költözött. 

A csalásra akkor derült fény, amikor a „gondozó” édesapja, az elhunyt nő fia arról tájákoztatta lányát telefonon, hogy hamarosan útja lesz Târgu Jiuba, és ez alkalommal szeretné meglátogatni édesanyját. A küszöbön álló lebukás elől pedig az unoka a halálba menekült.  

 

Kapcsolódók

Kimaradt?