Nyílt napot szervez a marosvásárhelyi BBTE

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi tagozata nyílt napot szervez kedden középiskolás diákok és érdeklődők számára.

A rendezvény célja, hogy az érdeklődők benézhessenek a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Karán tartott előadásokra és szemináriumi tevékenységekre, az egyetemista diákokkal való személyes beszélgetésből betekintést nyerjenek a tagozaton folyó közös munkába, illetve a felvételivel kapcsolatos kérdéseikre is választ kapjanak.

A nyílt napra előzetesen nem kell jelentkezni, április 23-án, 10 és 18 óra között mindenkit szeretettel várnak, aki az intézményben szeretné folytatni tanulmányait, de várják azokat is, akik még nem döntöttek. Kedden 10-14 óra között részt lehet venni egyetemi előadáson és szemináriumon, 14-15,30 között az elsőéves diákok által szervezett interaktív tevékenységeken illetve 15,30-tól a Mesepszichológia könyv bemutatóján.

banner_yPcbUIdB_300x250-maszol-HF23_3mb.gif
banner_vtAivxH1_web-banner-HF23.gif

Kimaradt?