Jóváhagyták a Kolozs megyei regionális sürgősségi kórház megvalósíthatósági tanulmányát

Jóváhagyta pénteken a nemzeti érdekeltségű munkálatokat elbíráló minisztériumközi tanács a Kolozs megyei regionális sürgősségi kórház építésének megvalósíthatósági tanulmányát - közölte az egészségügyi tárca. 

A Kolozs megyei regionális sürgősségi kórház 849 ágynak ad majd helyet, és alkalmas lesz a magasszintű technológiát igénylő, bonyolult esetek ellátására. Az egészségügyi létesítmény Szászfenes községben épül majd fel, az egészségügyi tárca által adminisztrált területen. 

A beruházás összege hozzávetőleg 500 millió euró, ennek javát állami költségvetésből fedezik az egészségügyi minisztériumon keresztül. Sorina Pintea egészségügyi miniszter közölte, a következő lépés a beruházás műszaki-gazdasági mutatóinak jogszabályba foglalása, ezt követően ki lehet írni a versenytárgyalást a tervekre, illetve a kivitelezésre. Közben a iaşi-i, illetve a craiovai regionális sürgősségi kórház építését előkészítő lépéseket is megteszik, tette hozzá a miniszter. 

A három projekt megvalósításában egy júniusi megállapodás értelmében az Európai Befektetési Bank szakemberei fognak tanácsokkal segíteni. 

(Címlapi illusztráció forrása: monitorulcj.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?