Kelemen Hunor: nem vagyunk a románok ellenségei

A romániai magyarok nem a románok ellenségei - hangsúlyozta pénteken Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Szociáldemokrata Párt (PSD) tisztújító kongresszusán mondott üdvözlő beszédében.

"A romániai magyarok nem kívánnak egyebet, mint szülőföldjükön élni, munkájukkal gazdagítani ezt az országot. Tiszteletet tanúsítanak, tiszteletet kérnek, és meg akarják őrizni nemzeti önazonosságukat" - mondta Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke rámutatott: egy másik pártcsaládhoz tartozó, ellenzéki politikai szervezet elnökeként azért fogadta el a PSD meghívását, mert Victor Ponta kormányfő-pártelnök megértette: az RMDSZ lehet ellenzékben, de a magyar-román kapcsolatokat nem szabad visszafordítani a múltba.

Kelemen Hunor Adrian Năstase volt miniszterelnöknek is köszönetet mondott, amiért 2000-2004 között "az előítéleteket félretéve bátor döntéseket hozott". Románia a Năstase-kormány idején fogadta el kisebbségek anyanyelvhasználatát biztosító közigazgatási törvényt.

A PSD pénteken és szombaton tartja tisztújító kongresszusát, amelyen - a legnagyobb ünneplésben részesített meghívottként - a börtönből frissen szabadult Nastase is megjelent. A korrupcióért tavaly kétéves börtönbüntetésre ítélt, feltételesen szabadlábra helyezett politikust a bíróság 2016-ig a közügyektől is eltiltotta. A PSD kongresszusán Năstase a párt volt elnökeként vesz részt, és nem mond beszédet.

Kapcsolódók

Kimaradt?