Elhagyta Sorina az országot az amerikai örökbefogadó szüleivel

Az őt örökbefogadó házaspárral az Amerikai Egyesült Államokba utazott Sorina, az a Mehedinţi megyei kislány, akinek az örökbefogadási ügyétől volt hangos az elmúlt hetekben a hazai sajtó.

A gyermek iratait alaposan átvizsgálták a határrendészek a Henri Coandă repülőtéren, és mindent rendben találtak. A procedúra azonban annyira elhúzódott, hogy az amerikai-román házaspár lekéste azt a repülőt, amelyre a jegyük szólt.

Korábban a slatinai bíróság elutasította a legfőbb ügyésznek azt a kérését, hogy rendelettel tiltsák meg Sorina távozását Romániából, illetve a craiovai ítélőtábla nemet mondott arra a kérésre is, hogy vizsgálják felül az örökbefogadásáról szóló határozat. Így elhárult a jogi akadálya annak, hogy a gyermek elhagyja az országot.

Mint ismert, az eddig a Mehedinţi megyei Arámyabányán (Baia de Aramă), hivatásos nevelőszülőknél élt kislányt egy Amerikai Egyesült Államokban élő román házaspár fogadta örökbe. A gyermek helyzete azután került a közvélemény figyelmének középpontjába, hogy júniusban felvételek jelentek meg arról, amint egy ügyész maszkos rendőrök kíséretében kivonszolja a gyereket nevelőszülei otthonából, miközben Sorina nagyon sír, és azért küszködik, hogy ne szakítsák el hivatásos nevelőanyjától, aki hét éven át nevelte.

Az ügyész a Dolj megyei gyermekvédelmi igazgatóság egy pszichológusa és egy szociális asszisztens kíséretében, házkutatási paranccsal ment ki a nevelőszülőkhöz, akik – a hatóságok szerint – törvénytelenül tartották maguknál a kiskorút, mert a Mehedinţi megyei gyermekvédelmi igazgatóság korábban szerződést bontott a kislányt nevelő nővel, megvonva tőle a hivatásos nevelőszülői minőséget.

Korábban a nevelőanya állítólag több alkalommal is megtagadta átadni a gyereket örökbefogadó szüleinek. Az igazságszolgáltatásban elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztály visszaélésszerű magatartás miatt bűnvádi eljárást indított az ügyben érintett Maria Piţurcă ügyész ellen.

Kapcsolódók

Kimaradt?