Remek eredményt ért el az érettségin a vizsgák után egy nappal öngyilkosságot elkövető diák

Az oktatási minisztérium adatai szerint 9,25-ös átlagot ért el az érettségin az a 18 éves fiatal, aki öngyilkos lett Nagyváradon egy nappal az írásbeli vizsgák után.

A diák az Aurel Lazăr Elméleti Líceum végzőse volt. Mint korábban írtuk, a váradalpári fiatal egy fára akasztotta fel magát a Ștefan cel Mare úton lévő Mol benzinkút mögötti kis erdőben, pénteken. Nem hagyott hátra levelet, így nem tudni, hogy miért búcsúzott el önként az életétől.

Ionatan Bîtea az írásbeli vizsgákon román nyelv és irodalomból 9,01-es, történelemből 9,85-ös, földrajzból 8,8-as osztályzatot kapott. Érettségi átlaga 9,25 lett. Egykori osztályfőnöke, Violeta Fetea a helyi sajtónak elmondta, hogy a fiú tevékenyen részt vett az osztálya és az iskola életében, és felvételt nyert egy kínai egyetemre.

„Volt egy életcélja, ezért nem tudom megérteni, amit tett. Miután felvették a kínai egyetemre, azt mondta nekem, hogy nagyon örül a hírnek. (…) Sokkolt, ami történt vele. Nem tudok magamhoz térni” – nyilatkozta a tanárnő.

A fiúnak nagyon jó osztályzatai voltak, hobbiként a kínai nyelvet is tanulta. Népes családból származott, mosolygósnak írták le az ismerősei. A rendőrség vizsgálódik az ügyben.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 0754–800808-as és a 0723–800808-as telefonszámot. 

Kapcsolódók

Kimaradt?