Az ALDE 18 tanácsosát zárta ki a rossz választási eredmények miatt

A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) 18 helyi tanácsosát zárta ki Szeben megyei szervezetéből, mert rosszul teljesítettek az európai parlamenti választásokat megelőző kampányban. A tanácsosokat a jelöltlistán utánuk következő személyekkel helyettesítették. 

Ovidiu Gheorghe Tocaciu, az ALDE Szeben megyei szervezetének elnöke közleményben tájékoztatott, hogy „tetőzött a Szeben megyei ALDE képviselőinek közömbössége, és ez az európai parlamenti választások eredményén is meglátszott.” A párt színeiben mandátumhoz jutott tanácsosokat a választások előtt tanácskozásra hívták be a párt székházához, de legtöbbjük meg se jelent a megbeszélésen, idézte fel a megyei szervezet elnöke.Arról is beszámolt, hogy politikai karrierjének egyik legnehezebb pillanata volt olyan gyűlést tartani, amelyen a pártot képviselő 51 Szeben megyei tanácsosból 18-at kizártak. Eredetileg 21 tanácsost szándékoztak kizárni, mindannyiukat elhívták a gyűlésre, de mindössze hárman jelentek meg. Ők csak figyelmeztetésben részesültek, a távolmaradó 18 tanácsostól azonban kénytelenek voltak megválni, és a listán következő jelöltekkel helyettesítik őket a tanácsokban - mondta Ovidiu Gheorghe Tocaciu. 

Azt is hozzátette, hogy folytatja a „takarítást” az általa vezetett szervezetben, és ki fogja zárni mindazokat a polgármestereket, alpolgármestereket és tanácsosokat, akik nem tartják be a párt statútumát és nem aktívak a rájuk bízott feladatkörben. 

Kapcsolódók

Kimaradt?