Együttműködést javasol az ellenzéknek és más közéleti szereplőknek az USR PLUS 2020

Felelős kormányzás előkészítése céljából kezdeményez együttműködési megállapodást az USR PLUS 2020 Szövetség.

Csütörtöki nyílt levelében a pártszövetség „felelős politikai párbeszédre” hívja az ellenzéki pártokat és mindazokat a közéleti szereplőket, akik szeretnének csatlakozni az Egységes Románia projekthez, amely az ellenzék kormányprogramjának alapját fogja képezni.

Az USR PLUS 2020 arra kéri az ellenzéket, hogy lássa be az összefogás szükségességét, és a román választópolgároknak biztos alternatívát kínáljon, amely megteremti a „nyolc évnyi stabilitás, a szilárd többség és a kompetens kormány” lehetőségét.

"Az a célunk, hogy olyan politikai erőkként lépjünk fel, amelyek ezt a politikai szempontot a személyes vagy pártérdek fölé helyezik. A romániai társadalomnak egy hosszú távú, kompetens kormányzásban érdekelt politikai alternatívát szeretnénk kínálni” - olvasható a dokumentumban.

Az államelnöki választásokat előkészítő kampányt az USR PLUS 2020 szövetség „pozitívnak” képzeli el, amely a korrupcióellenes harcra és a román állam reformjának folytatására, az oktatás, az egészségügy és az infrastruktúra fejlesztésére koncentrál.

A levél aláírói szerint a helyhatósági választásokkor az ellenzéknek úgy kell együttműködnie, hogy minden településen megnyerje a választásokat, ehhez pedig a leghozzáértőbb jelöltek állítására lesz szükség. Ugyanakkor a parlamenti választásokra „kompetens és feddhetetlen” politikusok jelölését javasolják a dokumentum megszövegezői, hogy legalább négy évig biztosított legyen a szilárd parlamenti többség és a stabil kormányzás.

Kapcsolódók

Kimaradt?