Több mint 1800 tűzoltót vetettek be a vihar- és árvízkárok enyhítésére

Több mint 1800 katonai tűzoltó teljesített szolgálatot az elmúlt 24 órában az áradások és viharok sújtotta 17 megyében – tájékoztatott kedd reggel az országos katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Az elmúlt 24 órában 24, rossz időre vonatkozó figyelmeztetést adtak ki a meteorológusok országszerte. A hétfőn és a keddre virradó éjszaka lehullott csapadékok azonban nem okoztak nagyon súlyos károkat a helyi közösségeknek – mutat rá közleményében az IGSU.

A jelentős mennyiségű csapadék, a viharos erejű szél és a jégeső összesen 49 településen okozott károkat Arad, Bihar, Bákó, Brassó, Dâmboviţa, Fehér, Galac, Giurgiu, Gorj, Hargita, Hunyad, Kovászna,Olt, Mehedinţi, Neamţ, Prahova és Teleorman megyékben.

„A tűzoltóknak 43 házból, 77 pincéből és alagsorból, 145 melléképületből, 305 udvarból és 2 közintézmény épületéből kellet kiszivattyúzniuk a vizet, ugyanakkor 7, a viharos szél által kidöntött fát kellett eltakarítaniuk az utakról, illetve két személygépkocsiról” – írja a közlemény.

A Mehedinţi megyei Malovăţ településen a hatóságok beköltöztöttek egy konténer típusú házba egy családot, akiknek házát két nappal ezelőtt tette tönkre az áradás.

Jelenleg Galac, Neamţ és Teleorman megyében dolgoznak még a katonai tűzoltók a víz kiszivattyúzásán és a nagy mennyiségű hordalék eltakarításán.

A mai nap folyamán szintén érvényben van a rossz időre vonatkozó figyelmeztetés az egész ország területén, így a katasztrófavédelmi felügyelőségek továbbra is készenlétben állnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?