Debrecen fog bemutatkozni idén a nagyváradi Szent László Napokon

Debrecen és térsége fog bemutatkozni idén a nagyváradi Szent László Napokon, amelyet június 24. és 30. között szerveznek a partiumi városban.

A Nagyváradon szerdán tartott sajtótájékoztatón Zatykó Gyula főszervező elmondta: amennyiben kedvező lesz az időjárás, 50 ezer látogatóra számítanak. Közölte, hogy az idén több kiállítás lesz, erősítették a gyermek- és családprogramokat, akárcsak a zenés produkciók kínálatát.

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere elmondta, hogy a két várost évszázados gazdasági, kulturális és oktatási kapcsolatok kötik össze, amelyeket erősíteni akarnak a Szent László Napok alkalmából a kulturális kapcsolatok révén mind magyar-magyar, mind magyar-román viszonylatban. Rámutatott: mivel a kultúrának olyan kifejező eszközei vannak, amelyek képesek a nyelvi akadályokat is legyőzni, elsősorban ilyen, képzőművészeti és zenei kulturális műsorokkal erősítik a Szent László Napok programját. Az alpolgármester kiemelte Szent László személyét, aki - mint fogalmazott - olyan uralkodója a magyar történelemnek, aki nem megoszt, hanem összeköt. Közölte, hogy június 26-án a debreceni Kodály Filharmónia a Szentivánéji álom című előadást mutatja be, a Déri Múzeum mézeskalács fesztiválja pedig át fog költözni a nagyváradi várba, hogy bemutassák a mézeskalácsnak azt a speciális formáját, amely csak a Hajdu-Bihar megyei városban található meg.  Hozzátette: fellép még a Hajdú Táncegyüttes, valamint debreceni Dixieland Jazz Band.

A Szent László Napokon fellép többek között a Csík Zenekar, az Ocho Macho, Péterfy Bori és a Love Band, a Neoton Família, az Alma Együttes. Összesen 27 koncert, 32 gyerekeknek és családoknak szóló program lesz, történelmi bemutatók keretében felidézik a honfoglalás korát, lesz 10 kiállítás, 13 történelmi, tudományos előadás, tematikus városnéző séták, sporttevékenységek, örömfőzés és kézműves vásár.

Kapcsolódók

Kimaradt?