Dăncilă ígérete ellenére sem szavazott a referendumon, csak az EP-választáson

Az európai parlamenti választásokon Romániáért és a románokért szavazott, a referendumon viszont nem adta le voksát, mert Klaus Johannis elnök „átpolitizálta” a népszavazást – jelentette ki Viorica Dăncilă miniszterelnök, aki a fővárosi Jean Monnet-líceumban berendezett választókörzetben élt szavazati jogával.

„Olyan emberekre szavaztam, akik a szó valós értelmében Romániát képviselik, nem fordulnak Románia ellen, hanem Románia prioritásait tartják szem előtt az európai jogalkotásban és a benyújtott javaslatok révén” – jelentette ki a kormányfő. Viorica Dăncilă hozzátette: csak az EP-választáson adta le voksát, a népszavazáson nem.

„Azt mondtam korábban, hogy a referendumon is fogok szavazni, de Klaus Johannis legutóbbi megnyilvánulásai arra késztettek, hogy meggondoljam magam” – mondta a miniszterelnök, akinek pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szembenáll az államfővel. Dăncilă magyarázatul hozzátéve még, hogy „nem szavazhatott a saját kormánya ellen”, illetve Johannis „átpolitizálta a referendumot”.

A PSD több vezető személyisége a kampányidőszakban nyíltan az igazságügyi törvényeket rintő népszavazás bojkottjára szólított fel, ennek ellenére Dăncilă korábban azt nyilatkozta, hogy mégis szavazni fog a referendumon.

Kapcsolódók

Kimaradt?