A magyarokat szidalmazta egy román fiatal Porcsalmi Bálint nyilatkozata közben

Alpári módon szidalmazta a magyarokat egy román fiatalember, miközben Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a sajtónak nyilatkozott Kolozsváron a szavazata leadása után.

A politikus arról beszélt az újságíróknak: azért szavazott az EP-választásokon, hogy a magyar közösségnek erős képviselete legyen Európában. Mint mondta, egy olyan erős Európára számít, amely tiszteletben tartja és megvédi a kisebbségi közösségeit. Hozzátette: olyan román pártok ellen is szavazott, akik saját hatalmukért harcolnak, és egyetlen céljuk az, hogy kiverjék a magyarokat.

Miközben az RMDSZ ügyvezető elnöke közölte, hogy miért érdemes minél több embert megmozgatni a szavazáson, a háttérben egy román nemzetiségű fiatalember is megszólalt. Hangos ordítozások ("Dögöljenek meg a magyarok!")  és szitokszók kíséretében fejezte ki gyűlöletét Magyarország és a magyar nyelvet beszélők iránt. A fiatalember agresszív megnyilvánulására nem jelent meg a szavazókörzet vezetősége, annak ellenére, hogy korábban egy akkreditáció nélkül felvételeket készítő fényképészt rendreutasítottak.

A román fiatalember, látva, hogy videofelvételek is készülnek Porcsalmi Bálint nyilatkozatáról, még hangosabban és még alpáribb módon támadta a magyarokat. Az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, ezért a megnyilvánulásért már rendőrséghez is fordulhattak volna, ugyanis az emberi jogokat nagy mértékben megsértette a fiatalember.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?