Vizsgálatot indított a rendőrség a székelyudvarhelyi Wass Albert-műsor miatt

Vizsgálatot indított a rendőrség egy Székelyudvarhelyen tavaly októberben tartott Wass Albert irodalmi műsor miatt – közölte Sorbán Attila Örs, a Wass Albert-estek rendezvénysorozatot szervező Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke kedden egy csíkszeredai sajtótájékoztatón.

Az EMI a tájékoztatóról kiadott közleményében tudatta: a rendőrség azzal gyanúsítja a rendezvény főszervezőjét, hogy a tavaly október 12-én tartott székelyudvarhelyi Wass-előadással megsértette a háborús bűnösök népszerűsítését tiltó 2002/31-es kormányrendeletet.

Az EMI közölte: a vizsgált rendezvényen a Pannonikum zenekar dalai és a könyvesboltokban Erdély-szerte szabadon árusított Wass Albert-könyvből választott versek voltak hallhatók. Az egyesület kinyilvánította: a Wass Albert-estek műsor a szülőföld és a nemzet szeretetét volt hivatott Wass Albert irodalmi munkásságán keresztül népszerűsíteni, a műsornak semmilyen más célja nem volt. Az EMI felidézte: az egyesület elnökét és alelnökét tavaly egyszer már kihallgatta a rendőrség ugyanebben az ügyben.

Az egyesület közölte: megfélemlítési akciónak tekinti a rendőrségi eljárást. „Egy kulturális rendezvény ilyen szintű kiforgatása és megtámadása folytatása annak a magyarellenes hadjáratnak, amelyet a román állam évek óta folytat saját állampolgárival szemben” – áll az egyesület közleményében.

Az erdélyi arisztokrata családból származó Wass Albert írót azzal vádolták meg a korabeli román hatóságok, hogy több ember kivégzésére bujtotta fel az 1940-ben Észak-Erdélybe bevonuló magyar hadsereget. Az írót és apját 1946-ban háborús bűnök elkövetése miatt egy kolozsvári népbíróság távollétében halálra ítélte. Wass Albert a háború után nem tért vissza Erdélybe, 1951-től az Egyesült Államokban telepedett le. A kommunista román hatóságok kiadatási kérelmét az amerikai igazságügyi minisztérium több rendben is megvizsgálta, és megalapozatlannak találván elutasította. Wass Albert halála után az író egyik fia elindította a rehabilitálás romániai folyamatát, de perújrafelvételi kérését a román legfelsőbb bíróság 2008-ban jogerősen elutasította.

A gyergyószentmiklósi ügyészség 2013-ban gyergyószentmiklósi és gyergyócsomafalvi magyar értelmiségieket vizsgált ki Wass Alberthez kapcsolódó rendezvények szervezése miatt, de nem indított bűnvádi eljárást az érintettek ellen.

Kapcsolódók

Kimaradt?