Dragnea védelmébe vette a btk.-módosítást a Timmermans-levél kapcsán

A parlament által nemrég elfogadott igazságügyi törvények egyetlen cikkelye sem fordul szembe az Európai Unió államainak büntetőtörvénykönyveiben leszögezett alapelvekkel – jelentette ki Liviu Dragnea, a képviselőház és a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke az Antena 3 hétfő esti műsorában.

Dragnea arra a figyelmeztető levélre reagált, amelyet Frans Timmermans küldött a romániai hatóságoknak, és amelyben az Európai Bizottság (EB) első alelnöke aggodalmait fejezi ki a romániai igazságügyi rendszer függetlenségét és a korrupció elleni küzdelem hatékonyságát érintő fejleményekkel kapcsolatban.

„Én már napokkal ezelőtt megmondtam, arról kaptam hírt, hogy Klaus Johannis államfőnek a »gazdáival« folytatott megbeszélésekor az volt a legfőbb témája, hogy gyorsan kapjanak elő megint valamit Románia ellen, mert így segíthetik a választási kampányában” – jelentette ki.

Timmermans egyébként ugyanúgy az Európai Szocialisták Pártjának (PES) tagja, akárcsak a PSD, de az európai pártcsalát és a romániai szociáldemokraták között épp a büntetőjogi módosítások miatt elhidegült a viszony.

„A parlament által elfogadott törvényben egyetlen alkotmányellenes cikkely sincs, egyetlen vesszőben sem különbözik az EU-tagállamok alapelveitől – fűzte hozzá a nagyobbik kormánypárt elnöke. – Semmiféle reakciót nem láttam Hollandiában, ahonnan Timmermans származik, azzal kapcsolatban, hogy Oroszországból származó dollármilliárdokat holland bankokban mostak tisztára. Mit tettek végülis az ottani ügyészek? Megegyeztek a bankokkal. Mi a helyzet akkor a jogállamiság tiszteletben tartásával? Vagyis ott az Oroszországból származó, kifehérített milliárdokat el lehet tussolni.”

Az EB az igazságügy függetlenségéért aggódik

Az Európai Bizottság hétfőn megerősítette, hogy első alelnöke, Frans Timmermans újabb figyelmeztető levelet küldött a romániai hatóságoknak. A levelet Klaus Johannis államfőnek, Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi, Liviu Dragnea képviselőházi elnöknek, valamint Viorica Dăncilă kormányfőnek küldte el Timmermans – tájékoztatott hétfői sajtóértekezletén Margaritis Schinas EB-szóvivő.

Az Európai Bizottságot elsősorban a romániai igazságügyi rendszer függetlenségét és a korrupció elleni küzdelem hatékonyságát érintő fejlemények aggasztják, legfőképpen a büntetőjog módosításai.

„Amennyiben nem végzik el mielőbb a szükséges módosításokat, vagy további, hasonlóan negatív intézkedések születnek, a bizottság haladéktalanul megindítja a jogállamiságot védő eljárást és felfüggeszti az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (MCV)” – mondta a szóvivő.

Schinas hozzátette, az EB-nek továbbra is az a célja, hogy segítse a romániai hatóságokat, hogy közösen találjanak megoldásokat a jogállamiságot érintő problémákra, és továbbra is készen áll a konstruktív párbeszédre.

Április végén, miután a képviselőház döntő házként elfogadta a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv módosításait, az Európai Bizottság közölte, hogy megvizsgálja az új intézkedéseket.

Kapcsolódók

Kimaradt?