A kormány elfogadta a 2019-2020-as tanév beiskolázási keretszámait

Elfogadta a kormány szerdai ülésén a 2019-2020-as tanévre érvényes beiskolázási keretszámokat. 

A gimnáziumi osztályokban a keretszámok megegyeznek a tavalyi tanévben a líceumok 9. osztályaiban betöltött helyek számával, jelentette ki Ecaterina Andronescu oktatási miniszter a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján, cáfolva ezzel a sajtóban megjelent információkat, melyek szerint csökkennek a helyek a középiskolai oktatásban. A beiskolázási keretszámokat az oktatási minisztérium javasolta a korábbi évek tapasztalatát figyelembe véve, mondta a miniszter, rámutatva, hogy a gimnáziumi osztályokban sokkal több hely volt meghirdetve az elmúlt három évben, mint ahányat elfoglaltak, így idén tulajdonképpen a tavaly betöltött helyek számához igazították a keretszámot. 

Növelték azonban a szakiskolai helyek számát (tavaly körülbelül 31 ezer helyet foglaltak el a tanulók), eleget téve ezzel a munkáltatók részéről érkező igényléseknek és a munkaerőpiac követelményeinek. A 2019-2020-as tanévre emiatt 60 ezer helyet hirdetnek meg a szakiskolai osztályokban, magyarázta a miniszter. 

Az oktatási tárca áltak kiadott közlemény értelmében az elmúlt három évben átlagban 134 ezer tanuló kezdett el tanulni a gimnáziumok 9. osztályaiban, emiatt ezt vették alapul a 2019-2020-as tanév beiskolázási keretszámának megállapításakor, és a többi helyet leosztották a szakiskoláknak. 

A miniszter szerint a felsőoktatási keretszám megközelítőleg megegyezik a tavalyival, csak néhány száz hellyel van több. 

A tárca közleménye szerint 63.771, államilag támogatott helyet hirdetnek meg a 2019-2020-as tanévre az egyetemeken (tavaly ezek száma 63.201 volt), 36.041 helyet a mesteri képzésekre (tavaly 35.973 volt), illetve 3.043 helyet a doktori képzésekre, 4.710 helyet a rezidensorvosi képzésre. 

Kapcsolódók

Kimaradt?