Elnökválasztás – 2019: Dragnea könnyű ellenfélnek tartja Johannist

Az európai parlamenti választások után dönt majd a Szociáldemokrata Párt (PSD) arról, hogy kit indít jelöltként az év végén esedékes államfőválasztáson – közölte csütörtök este Liviu Dragnea, aki szerint Klaus Johannist „nem nehéz legyőzni”.

Az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozó szociáldemokrata pártelnök szerint több párttársa is van, aki kellőképpen felkészült, és szívesen indulna az elnökválasztáson, ugyanakkor az ő jelölése is felmerült, mindezzel kapcsolatban azonban csak a május 26-i európai parlamenti választások után születik végleges döntés.

„De mindegy, hogy én mit mondok, Johannis nem tud szabadulni a velem kapcsolatos rögeszmétől, és bármit megtesz, nyomást gyakorol, fenyeget, a rendelkezésére álló minden eszközt képes latba vetni, csak hogy én eltűnjek, vagy ne legyek a PSD elnöke, vagy zárjanak börtönbe, vagy egyszerűen csak párologjak el. Azt hiszi, hogy ha én nem leszek, gond nélkül megszerzi a második mandátumot” – fakadt ki Dragnea.

A PSD-elnök azt mondta, nem tart attól, hogy megmérkőzzön a jelenlegi államfővel. „Johannist nem nehéz legyőzni, mert négy és fél év alatt nem tett semmit, mindent csak akadályozott. Az állandó hazugságon, gyűlöletre, erőszakra, társadalmi ellentétekre való uszításon kívül mivel vonulhat be a történelembe? Majd ezzel a fölösleges referendummal” – utalt Dragnea a május 26-ra, az EP-választások napjára a Johannis által az igazságszoltáltatás függetlenségéről kezdeményezett népszavazásra.

Kapcsolódók

Kimaradt?