Egyet tippelhetsz, hogy melyik ország vezeti a legmorbidabb uniós statisztikát

Csökken a halálos balesetek száma az európai utakon, a 2010-es adatokhoz képest 21 százalékkal esett vissza a halálos balesetek száma. Ennek ellenére további erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy lényeges előrelépés történjen közlekedésbiztonság területén - közölte az Európai Bizottság a vonatkozó 2018-as statisztikákat ismertető, csütörtökön közzétett jelentésében.

Violeta Bulc közlekedési ügyekért felelős uniós biztos a jelentést ismertető sajtótájékoztatóján elmondta, a tavalyi adatok 1 százalékos javulást mutatnak a 2017-es adatokhoz képest. Európában egymillió lakosra átlagosan 49 halálesettel végződő baleset jut, amely azt mutatja, hogy az európai utak messze a legbiztonságosabbak a világon. Az uniós biztos arra is felhívta a figyelmet, hogy várhatóan nem sikerül elérni azt a célt, amely szerint az unió a 2020-ig a nyolc évvel korábbi adatok felére csökkentené a halálos kimenetelű közúti halálesetek számát. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy a jogszabályoknak, azok betartatásának és betartásának eredményeképpen, valamint az új technológiáknak és a járművekbe kötelezően beépíteni tervezett, gyors segítségnyújtást lehetővé tevő eszközöknek köszönhetően a súlyos, halállal végződő balesetek száma 2050-re elenyésző lehet.

A jelentésből kiderült, hogy 2018-ban a legjobb közúti közlekedésbiztonsági eredménnyel az Egyesült Királyság rendelkezett, amely szerint egymillió brit lakosra 28 halállal végződő beleset jutott. Dániában ez az arány 30, Írországban 31, Svédországban pedig 32 volt.

A legrosszabb adatokat Romániában rögzítették, ott 96 halálos baleset jutott egymillió lakosra tavaly.

Bulgáriában 88, Lettországban 78, Horvátországban pedig 77. Hozzátették, a halálos kimenetelű balesetek mellett egymillió lakosra vetítve mintegy 135 ezer ember szenvedett súlyos, maradandó sérülést az európai utakon.

A jelentés szerint Magyarországon egymillió lakosra vetítve 2016-ban 74, 2017-ben és tavaly 64 volt a halálos kimenetelű balesetek száma. 

Kapcsolódók

Kimaradt?