Harry Potter kötetek égetésével hangolódtak húsvétra

Mágiával összefüggő tárgyakat, köztük könyveket égettek a hívek az észak-lengyelországi Gdansk egyik templomában, az ott rendezett nagyböjti lelkigyakorlat során. 

Az akció felháborodást keltett a médiában, és elhatárolódott tőle az egyházmegye szóvivője is.

A húsvéti ünnepeket megelőző negyvennapos nagyböjti előkészületek során a lengyelországi egyházközségekben hagyományosan lelkigyakorlatokat tartanak a hívek számára. A gdanski templomban ezt egy a korszerű lelkipásztori módszerek felhasználásáról ismert katolikus alapítvány közreműködésével szervezték.

A vasárnap az alapítvány Facebook-oldalán közzétett fényképek azt mutatják, hogy a többek között a mágia, az okkultizmus gyakorlásával összefüggő fenyegetésekről szóló lelkigyakorlat keretében a hívek a papokkal és a ministránsokkal együtt különféle talizmánokat, sámánista álarcokat égettek. Ezzel – szándékuk szerint – jelképesen elhatárolódtak az ezeket az eszközöket felhasználó mágikus szertartásoktól. Az elégetett tárgyak között könyvek is voltak, többek között J.K. Rowling Harry Potter-, illetve Stephenie Meyer Alkonyat-sorozatából.

A lelkigyakorlat vezetői a Facebookon azt írták: a katolikus egyház arra figyelmezteti híveit, hogy elítélendő a mágia, a varázslás, amely révén az ember "titokzatos erők segítségével természetfeletti hatalmat akar szerezni felebarátai felett", még akkor is, ha mindez gyógyítás céljából történik.

Az akció felháborodást váltott ki a balliberális lengyel médiában, az ott idézett kommentárok "középkori módszereket" említenek a könyvégetés kapcsán.

A lelkigyakorlaton alkalmazott tárgyégetéstől elhatárolódott a észak-lengyelországi koszalini-kolobrzegi egyházmegye szóvivője, Wojciech Parafianowicz, aki „vitatottnak és nem helyénvalónak” minősítette ezt a wpolityce.pl konzervatív hírportálnak nyilatkozva. Egyúttal úgy látta: más dolog az, hogy a mágia, az okkultizmus gyakorlása rossz hatással van az emberi életre.

Kapcsolódók

Kimaradt?