Kétszer is fejbe dobta paradicsomkonzervvel a 6 éves kislányt

Véres fejjel tántorgott haza a Călăraşi megyei Ilena községben egy 6 éves kislány, aki a szomszédos boltba szaladt át nasit vásárolni. A 64 éves bolttulajdonos lopással gyanúsította meg a kislányt és utána hajított két paradicsomkonzervet.

Mindkét dobás telitalálat volt, a 6 éves kislány felhasadt fejjel, traumatizáltan esett be szülei házának ajtaján. 

A kislány édesanyja átment a boltba kérdőre vonni a tettest, aki azzal vádolta a kislányt, hogy lopni akart a boltjából. Amikor az édesanya felvilágosította, hogy a kislánynak 6 centiméteres seb éktelenkedik a homlokán, akkor a boltos bocsánatot kért.

A boltosnő brutális tette akkor válik értelmezhetetlenné, ha számításba vesszük, hogy a kislány rendszeres vásárlója volt, naponta négyszer ötször is be-berohant, hogy valami apró édességet vásároljon magának az édesanyjától kért pénzből. 

A szülők mentőt hívtak, a kislány sebét a fővárosi Bagdasar-Arseni kórházban varrták össze. „A lányunk nincs jól. A fejfájása mellett állandóan szédül és étvágytalan. Egy tetemes seb étkelenkedik a homlokán és pánikrohamok törnek rá” – fogalmazott az édesapa. A kislányt egy hónap múlva kell visszavigyék a kórházba analízisekre.

A Călăraşi megyei rendőrség tájékoztatása szerint a bolttulajdonos ellen bűnvádi eljárást indítottak kiskorú bántalmazása vádjával. Mihaela Ene megyei rendőrségi szóvivő szerint a 64 éves nőt akár 3 éves szabadságvesztésre is ítélhetik, amennyiben bűnösnek találják. 

Kapcsolódók

Kimaradt?