Ismét kisiklott egy vonat, ezúttal egy erdélyi vasúti átjárónál

Kisiklott a Máramarossziget-Bukarest gyorsvonat péntek este Beszterce-Naszód megyében. A baleset Hordónál, a DN17-es jelzésű úton áthaladó vasúti átjárónál történt. Egy hét leforgása alatt ez volt a harmadik utasszállító vonat, amelyik elhagyta a síneket.

A Román Vasúttársaság (CFR) közlése szerint a Hordónál történt balesetben senki nem sérült meg. A szerelvény húsz utasát mikrobusszal szállították a dési vasútállomásra, ahonnan folytatták az útjukat. Az érintett szakaszon egy ideig szünetelt a vasúti forgalom.

Mint korábban írtuk, múlt szombat délelőtt a Brassó megyei Alsórákoson, délután pedig az Arad megyei Soborsinnál siklott ki egy-egy szerelvény. Egyik esetben sem sérült meg senki, de az állami vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) nem adott magyarázatot a történtekre. Sőt amikor az Antena3 riporterei felhívták telefonon Leon Bărbulescu igazgatót, azt nyilatkozta, hogy „nem történt semmi rendkívüli”, majd megjegyezte, hogy éppen az álmából költötték fel.

A történtekért a szállításügyi miniszter az igazgató menesztését helyezte kilátásba, de ez még nem történt meg.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?