Fordulat történt a megszégyenült pedagógus ügyében

Rosszindulatúan ferdített az az apuka, aki szerint a iaşi-i Mihai Eminescu Főgimnázium II. osztályának tanítója hibásnak vélt és kijavított a gyermeke füzetében egy helyesen írt szót – közölte az érintett osztály szülői közössége, védelmébe véve a pedagógust.

Mint korábban írtuk, az apa arra panaszkodott Facebookon, hogy a másodikos kisfiát vélt helyesírási hibákért lepontozta a tanítója az iskolában egy rögtönzés javításakor. A pedagógus szerint a gyermek rosszul választotta el a „derdeluș”-t, és tévesen írta a „patinoar”-t. Az utóbbi szót a tanító szerint helyesen „patinuar”-nak írják. Bár egyik esetben sem vétett, a kisdiák a rögtönzésére csak elégségest kapott – közölte Ionel Tarnoveski.

 

A poszt gyorsan terjedt Facebookon, és óriási médiavisszhangja lett. Olyannyira, hogy Ecaterina Andronescu oktatási miniszter kedden bejelentette: a minisztérium megvizsgálja a felkészületlenséggel gyanúsított tanító alkalmasságát.

A szóban forgó pedagógus osztályának szülői közössége szerdán közölte: a gyerekek nem azt kapták feladatul a tanítótól, hogy írjanak le helyesen egy szöveget. A gyakorlat valójában két részből állt: a diákoknak első lépésben be kellett másolniuk a füzetükbe egy szándékosan hibákkal tűzdelt szöveget, második lépésként pedig le kellett írniuk helyesen ugyanezt a szöveget. Ezért a szülők szerint nem a pedagógus vétett, hanem Ionel Tarnoveski fia, aki rosszul teljesítette a feladat első részét.

A szülők közölték azt is: elfogadhatatlannak tartják, hogy az oktatási miniszter úgy állást foglalt az ügyben, hogy nem ismerte a történtek részleteit.

Kapcsolódók

Kimaradt?