Perrel bizonyítaná a román igazságszolgáltatás részrehajlását Árus Zsolt jogvédő

Pert indított a román igazságszolgáltatás részrehajló voltának a bizonyítására a Székely Figyelő Alapítvány - közölte szerdai gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatóján Árus Zsolt, az alapítvány elnöke, amelyről az MTI írt. 

Amint az az alapítványi vezető blogján is olvasható: azért perelte be a román kormányt, mert a személyi igazolványokon előbb franciául, majd románul és angolul szerepel az ország megnevezése, a név, állampolgárság, lakcím feliratok pedig egymás mellett szerepelnek románul, franciául és angolul.

Abból indult ki, hogy a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) keresete nyomán számos esetben marasztaltak el a bíróságok székelyföldi önkormányzatokat amiatt, hogy egyes intézmények nevének a kiírásakor nem felül tették a román nevet, és alul a magyart, hanem egymás mellé helyezték el a különböző nyelvű névtáblákat.

Árus Zsolt közölte: amiként az ADEC-et vezető Dan Tanasă blogger, úgy ő is felszólította a miniszterelnököt, hogy kezdeményezzen kormányhatározatot a személyi igazolványok megváltoztatására, mert a dokumentumon többnyelvű szövegek találhatóak úgy, hogy az idegen nyelvű nem a román alatt van. Mivel válasz nem érkezett a kormánytól, ezért a bírósághoz fordult.

A Székely Figyelő Alapítvány elnöke elmondta: ugyanazokat a szavakat, ugyanazokat az érveket használta a keresetben, amelyekkel a magyar feliratok és szimbólumok ellen küzdő ADEC kifogásolta a székelyföldi intézmények többnyelvű névtábláit, és amelyek a legtöbb esetben meggyőzőnek bizonyultak a bíróságok számára. Arra hivatkozott, hogy a személyi igazolványok különböző nyelvű szövegeinek az elhelyezése sérti a román államnyelvet, és azt a látszatot kelti, mintha ezek a nyelvek is hivatalos státussal rendelkeznének Romániában.

Árus Zsolt az MTI-nek elmondta: ha a bíróság nem kötelezné a kormányt a személyi igazolványok típusának a megváltoztatására, azt bizonyítaná, hogy részrehajlóan ítélkezik, és hátrányosan különbözteti meg a magyar nyelvet.

Kapcsolódók

Kimaradt?