Lemondott az Állandó Választási Hatóság elnöke

Bejelentette lemondását az Állandó Választási Hatóság (AEP) éléről Daniel Barbu, mert indulni szeretne az európai parlamenti választásokon.

Barbu hétfőn megerősítette az Agerpresnek hírügynökségnek, hogy pénteken személyes okokból lemondott az Állandó Választási Hatóság elnöki tisztségéből. Az intézményhez közel álló források szerint az AEP vezetésével járó feladatokat Mircea Drăghici, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kincstárnoka fogja átvenni.

Utóbb Daniel Barbu a Hotnewsnak elmondta, azért távozik tisztségéből, mert a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDEI) színeiben indulni akar az európai parlamenti választásokon. Bejelentésének előzménye, hogy a Pro Románia párt vasárnap az azonnali lemondását követelte arra hivatkozva, hogy az Állandó Választási Hatóság elnökeként megsértette a pártatlanság elvét, amikor részt vett az ALDE ifjúsági politikai képzésén.

„Daniel Barbu, az Állandó Választási Hatóság elnöke és az ALDE lehetséges jelöltje az EP-választáson tegnap részt vett az ALDE ifjúsági politikai továbbképzésén. (...) Közismert, hogy Barbu ALDE-tag volt, arról nincs tudomásunk, hogy most is az-e, de úgy viselkedett, mintha az lenne, miközben az AEP vezetői tisztségét tölti be. Súlyosbítja a helyzetet, ha ő készül jelöltetni magát és ugyanakkor ő is lesz a választások megszervezője! Nyilvánosan követeljük az AEP elnökének lemondását, hogy ne árnyékolja be gyanú a választások folyamatát” - nyilatkozta vasárnap Răzvan Mitu, a Pro Románia alelnöke az Agerpreshez is eljuttatott közlemény szerint.

Kapcsolódók

Kimaradt?