Újabb perek a zarándnádasi restitúciós ügyben

Az Arad Megyei Prefektúra fennhatósága alatt működő megyei földosztó bizottság belépett a zarándnádasi erdőkért és legelőkért folyó perbe, és megtámadta az Olt Megyei Törvényszék február 5-i ítéletét, amellyel helyt adott a 8742 hektárnyi területre igényt tartó Colțeu házaspár fellebbezésének.

A roppant szövevényes ügyben a Feltót községhez tartozó falu majdnem teljes vagyona a tét, a helyi lakosok a megélhetésüket féltve perelték be a tulajdonosi igénnyel fellépő Colțeu családot, akik az örökösnek mondott, néhai Mairovitz Katalin eltartójaként formáltak jogot az erdőkre és legelőkre.

Időközben a  Temesvári Táblabíróság hamisnak nyilvánította a Mairovitz Katalin örökösödési igazolását, a Legfelső Bíróság és Semmitőszék pedig elrendelte, hogy az Olt megyei Balș bíróságán tárgyalják újból az ügyet. Alapfokon, tavaly szeptemberben a nádasi lakosok javára ítéltek, Colțeuék fellebbeztek, és a törvényszék másodfokon nekik adott igazat.

Ezt a döntést támadta meg szerdán az Arad megyei földosztó bizottság – olvasható a prefektúra közleményében, amelyben azt is írták, hogy feburár 12-én a kormánybiztosi hivatal meg a Brassói Bírósághoz folyamodott, a 2006-ban még Borosjenőben alapfokon kihirdetett, a Colțeu családot – Mairovitz öröksége nyomán – a több mint 8700 hektár terület tulajdonosaként feltüntető ítélet felülvizsgálatáért.

Flornetin Horgea Arad megyei prefektus úgy fogalmazott, hogy mindent megtesznek azért, hogy azt a bizonyos örkösödési igazolást véglegesen semmisnek nyilvánítsa az igazságszolgáltatás. Az ügy mintegy másfél évtizede húzódik.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?