banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

A Pro Románia nem szavazza meg a költségvetés tervezetét

„Rosszul néz ki a költségvetés” - vélekedett csütörtökön Victor Ponta, a Pro Románia párt elnöke, aki azt is közölte, hogy az alakulathoz tartozó törvényhozók nem fogják megszavazni a tervezetet.

A volt kormányfő azt mondta a parlamentben, hogy a Pro Románia párt mindössze két módosító indítványt nyújtott be a büdzsé tervezetéhez, egyik a pártfinanszírozási összegek csökkentésére vonatkozott, a másik a Moldovai Köztársaságban indított óvodatámogatási program folytatására irányozott volna elő keretet. Egyik javaslata sem talált pozitív fogadtatásra.

Ponta ugyanakkor nehezményezi, hogy a költségvetés-tervezet hamis adatokra, „felfújt számokra” épül, így „amit most megszavaznak, annak semmi köze nem lesz ahhoz, ami három-öt hónap múlva fog történni, amikor gyakorlatilag a mostanitól eltérő büdzsé lesz.”

Kapcsolódók

Kimaradt?