Őrizetben az autós, aki miatt tévedésből lelőttek a rendőrök egy nőt

A szászrégeni ügyészég ügyészei 24 órára őrizetbe vették hétfőn azt a gépkocsivezetőt, akinek autójára rálőttek pénteken a rendőrök, de tévedésből egy járókelőt sebesítettek meg. A nyakon lőtt áldozat most ébredezik a kómából.

A szerencsétlenséget a menekülésével előidéző 20 éves fiatalembert hatósági közeg megsértésével gyanúsítják, és ezt követően döntik le, hogy előzetes letartóztatásba helyezik-e vagy sem. Egy nappal korábban a szászrégeni ügyészek bejelentették, hogy in rem (a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló) eljárást indítottak gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés ügyében.

„Egy rendőr szolgálati fegyveréből kilőtt golyó visszapattant és súlyosan megsebesített egy nőt. Figyelemmel kísérjük az áldozat sorsát, és abban reménykedünk, hogy hamarosan felépül. Az idegsebészek szerint a golyó megpattant, és úgy fúródott az áldozat testébe. A ballisztikai szakértők feladata, hogy megállapítsák, pontosan hogyan történt a szerencsétlen esemény. Az in rem nyomozás gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés, és két rendbeli hivatalos személy elleni erőszak ügyében folyik” - közölte Lucia Borda szászrégeni főügyész.

Emanuela Rugină, a Maros megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a marosvécsi rendőr hat lövést adott le Carpaţi típusú szolgálati pisztolyából. A férfi 1993-tól szolgál a rendőrség kötelékében, 2006-ban végzett egyetemet, napirenden van az összes felkészítővel, van fegyverviselési engedélye, tapasztalt rendőrnek számít.

Már volt dolga a rendőrökkel a menekülő autósnak

Mint korábban írtuk, egy menekülő autós üldözése közben, pénteken tévedésből fejbe lőttek a rendőrök egy nőt a Maros megyei Magyarón. Rendőrségi források szerint a szászrégeni közlekedésrendészet munkatársai péntek este le akartak állítani egy személygépkocsit, annak vezetője azonban továbbhajtott.

A rendőrök követték az autót, és mivel az Marosvécs felé tartott, riasztották ottani kollégáikat, akik aztán Magyarón próbálták megállítani a menekülő sofőrt, de az ő jelzéseikre sem állt meg. Az egyik rendőr ekkor szolgálati fegyverével rálőtt az autóra, az egyik golyó azonban egy gyalogos nő fejét találta el.

A rendőrök elsősegélyben részesítették a sérültet, akit aztán mentővel előbb a marosvásárhelyi, majd a kolozsvári kórházba szállítottak. Vasárnap megoperálták, a golyót eltávolították, ám a nő továbbra is kómában van.

A menekülő autóst végül Ratosnyán sikerült leállítaniuk és azonosítaniuk a szászrégeni közlekedésrendészet munkatársainak. A gépkocsi vezetője egy 20 éves fiatalember, akit tavaly gyorshajtásért bírságoltak meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?