Kelemen Hunor szövetségi elnökkel találkozott a MIÉRT vezetősége

A MIÉRT támogatja Kelemen Hunor szövetségi elnök újabb mandátumért való indulását - erről egyeztetett a Magyar Ifjúsági Értekezlet vezetőtanácsa pénteken, amelynek tagjai találkoztak az RMDSZ elnökével.

A találkozón elhangzott: a szövetség a következő négy évben prioritásként kezeli a húszas-harmincas korosztály megszólítását a MIÉRT-tel együttműködve, a medgyesi hosszabbított program kiterjesztését más szórvány megyékre, amely remélhetően szeptemberben indul. Egyeztettek ugyanakkor a két szervezet partnerségéről is - ezt 2018-ben újították meg, a MIÉRT 15 éves születésnapján, fókuszálva többek között a fiatal vállalkozókra, gazdákra, a magyar tannyelvű oktatásra, a diákszervezetek támogatására és a fiatalok képzésére.

A MIÉRT képviselete azóta jelentősen megerősödött a különböző európai fórumokon: az Európai Néppárt ifjúsági szervezetébe (YEPP) alelnököt delegáltak, tagjai lettek a FUEN ifjúsági szervezetének és a Román Ifjúsági Tanácsnak (CTR), olvasható az ifjúsági szervezet közleményében.

Oltean Csongor elmondta: „az elmúlt mandátumban a szövetségben fiatalítás következett be, hiszen több száz fiatal jutott önkormányzati mandátumhoz, többen megyei tanácsi alelnökként dolgoznak, palamenti képviselőnk is van, a korábbi MIÉRT-elnök, Antal Lóránt szenátor lett. Ebből is látszik: az RMDSZ egyre komolyabban gondolja a fiatalok szerepét a szervezetben, és a szövetségi elnök is kiemelte, fontos számára a fiatalok képviselete az EP-jelöltlistán. Bizom benne, hogy a kongresszus után a Szövetségi Állandó Tanács is fontosnak fogja tartani az EP-listára való rangsorolásnál a fiatalok szerepét".

A vezetőtanács pénteki ülésén részt vevő Kelemen Hunor egy háromszéki ifjúsági rendezvény jó tapasztalatáról számolt be: amikor azt kérdezte, kinek milyen oka lenne elhagyni az országot, a magyar identitás veszélyeztetettségét a fiatalok közül senki sem említette. „Az identitáspolitikában továbbra is eredményeket szeretnénk elérni, de nekünk a népességfogyásra és az anyagi, pénzügyi problémákra is új megoldásokat kell ajánlani. Közösségünk jövőjének felrajzolásához – ami a az RMDSZ februári kongresszusának a tétje – erős szövetségre és erős szövetségesekre van szükség. A Magyar Ifjúsági Értekezlet tapasztalataira, munkájára pedig ezután is számítunk” – tette hozzá.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?