„Székelyföld legnagyobb kalákája” előzi meg a csíksomlyói pápalátogatást

Június elsején mintegy öt órát fog Ferenc pápa Csíksomlyón tartózkodni – hangzott el pénteken a katolikus egyházfő látogatásának előkészítéséről tartott csíkszeredai sajtótájékoztatón. A legnagyobb kihívás a zarándokok elszállásolása lesz.

A pápa csíksomlyói látogatásának egyházi előkészítéséről a Gyulafehérvári Főegyházmegye sajtóbizottsága, Bodó Márta és Oláh Zoltán kanonok számolt be. Közlésük szerint nagy az érdeklődés a sajtó részéről az esemény iránt nemcsak belföldről, hanem külföldről is. Az újságírók számára az akkreditációt az Államelnöki Hivatal bocsátja ki, ezek kiosztásuk hat héttel a pápalátogatás előtt kezdik el. Az eseményre meghívást kapnak az erdélyi felekezetek vezetői is.

A sajtótájékoztatón jelenlévő Tánczos Barna szenátor úgy fogalmazott: ez a történelmi esemény óriási kihívás elé állítja a közösséget. Közlése szerint a hagyományos szálláshelyek már foglaltak, de meg kell szervezni a zarándokok elszállásolását és a közlekedést, olyan zarándokszállásokat kell kialakítani, ahol megfelelőek lesznek a higiéniai és étkeztetési körülmények. A szenátor felhívással fordul minden intézményhez és magánszemélyhez a zarándokok igényeinek biztosítása érdekében, mint hangsúlyozta, ebben oroszlánrészt kell vállalniuk az önkormányzatoknak is.

Szintén kihívásnak nevezte Csíkszeredában és környékén megoldani az elszállásolást és a parkolást Füleki Zoltán alpolgármester is, aki arra kéri a magánvállalkozókat, hogy segítsenek ezekben, tegyenek szabaddá az eseményre egy gyárudvart a parkoláshoz stb. További nagy feladat lesz a takarítás a városban, az egészségügyi ellátás, az elsősegélynyújtás biztosítása. A szükséges lépéseket elindították az érsekséggel, Hargita Megye Tanácsával, a szomszédos megyékkel és a környező településekkel közösen, és helyt tudnak majd állni a nagyszabású eseményen – hangsúlyozta Csíkszereda alpolgármestere.

Borboly Csaba megyei tanácselnök szavai szerint „most tudják megszervezni Székelyföld legnagyobb kalákáját”, és minden családra számítanak. „Itt az alkalom, hogy megmutassuk térségünk értékeit, hitünket és vendégszeretetünket” – jelentette ki a politikus.

A tanácselnök közlése szerint megkezdték a felkészülést, a cél az, hogy minél több vendég maradjon a térségben a pápalátogatástól a pünkösdi búcsúig, illetve a későbbiekben is visszatérjenek a régióba. Ebben az időszakban színes programkínálattal várják a vendégeket, erre a periódusra időzítik a Hargitai Megyenapokat, kiterjesztve a kínálatot a szomszédos megyékre is.

Borboly elmondta, a Visit Hargita telefonos applikáció minden fontos információt – szálláshelyek, látnivalók, programok – tartalmaz, illetve sok zarándokot várnak a Mária Úton. Egy felhívást is megfogalmazott: minden település készítsen egy székely kaput a pápalátogatás alkalmából, hogy az mindig emlékeztessen a történelmi eseményre.

„Térségünk nemzetközi figyelmet fog kapni, amikor felfigyelnek sajátos helyzetünkre, gondjainkra, az itteni lehetőségekre és arra, hogy bemutassuk, Székelyföld igenis létezik, még ha egyesek ezt el is vitatják, erre megfelelően fel kell készülni” – jelentette ki.

A megyei tanács és alintézményei is készülnek a rendezvényre – főként a csíkszeredai megyei kórház, a hegyimentő közszolgálat – a vendégek biztonsága érdekében – tette hozzá Borboly Csaba, és arról biztosította a jelenlevőket, hogy Székelyföld, Hargita megye, Csíkszereda jó házigazdája lesz a rendkívüli eseménynek.

Kapcsolódók

Kimaradt?