Sok a kanyaróval fertőzött beteg Bihar megyében

Tavaly 147 kanyarós beteg volt Bihar megyében, ebben az évben eddig már 38-an betegedtek meg, 33-an vélhetően elkapták a betegektől a kanyarót, 12 esetben pedig várják a laboratóriumi vizsgálatok eredményét.

A legtöbb beteg, 66 személy egyáltalán nem kapott védőoltást, vagy csak az első injekciót kapta meg, de 17 gyermek megbetegedett azok közül is, akik kaptak oltást, közölte a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP).

A DSP tájékoztatta a kórházak sürgősségi osztályait arról, hogy mely településeken vannak betegek, hogy könnyebben elkülöníthessék a kanyarógyanús eseteket. Értesítették azon települések polgármestereit (például Élesd, Margitta, Tenke stb.) is, ahol van ugyan háziorvosi rendelő, de eddig kevesen kapták meg a védőoltást, hogy közöljék a lakossággal: forduljanak ezért az orvosokhoz. A védőoltást egyébként négy család utasította vissza, 13-an nem jelentek meg a háziorvosnál, de volt olyan is, aki orvosi ellenjavallat miatt nem kapott oltást.

A betegek között 34 csecsemő, egyévesnél fiatalabb gyermek van (ők még nem kaphattak védőoltást), öt egyéves, négy kétéves, két hároméves és három négyéves gyermek is megbetegedett. Az 5 és 9 évesek korcsoportjában hét, a 10 és 14 év közüliek között nyolcan betegedtek  meg. Egyetlen beteg 45 évnél idősebb, a 35 és 45, a 25 és 34, illetve a 15 és 19 éves korcsoportokban négy-négy megbetegedést jeleztek, a 20 és 24 év közöttiek közül pedig heten kapták el a kanyarót. A közegészségügyiek közleménye szerint a betegek többsége roma.

A betegek a megyében elszórtan élnek, van olyan falu, ahol csak egy-egy beteg, vagy csak kanyarógyanús eset van. Nagyváradon a 13 eset közül egyben még várják a betegség visszaigazolását, Tenkén 11-en betegedtek meg, Gyapjun 8, Élesden 7, Biharszentandráson hat beteg van, de Szentjobbról, Váradszentmártonból, Körösgyéresről, Alsólugasról, Papfalváról stb. is jeleztek megbetegedéseket.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?