FRISSÍTVE - Harmadszor is elutasította Lia Olguța Vasilescu miniszteri kinevezését az államfő

Alkalmatlanságára hivatkozva továbbra sem hajlandó kinevezni fejlesztési miniszternek az államfő Lia Olguța Vasilescut. Klaus Johannis felkérte csütörtökön a kormányfőt, hogy javasoljon más jelöltet. FRISSÍTÉS: Lia Olguța Vasilescu bejelentette, hogy bűnvádi panaszt emel az elnök ellen hivatali visszaélés vádjával.

A Viorica Dăncila miniszterelnökhöz címzett, csütörtökön közzétett levelében az államfő azzal érvel, hogy Vasilescu semmilyen tapasztalattal vagy szakképesítéssel nem rendelkezik azokon a területeken, amelyek irányítására jelölték. Johannis a jelölt nyilvános kirohanásait, vádaskodásait és az igazságszolgáltatásra általa gyakorolt nyomást is kifogásolta.

Bár az államfő már legalább háromszor megtagadta a kormányfő miniszterjelöltjeinek kinevezését, a mostani leveléből kiderül, hogy ezt tekinti az első elutasításnak, a korábbi, "hiánypótlási" felszólításait, amikor például a jelöltek büntetlen előéletéről kért írásos igazolást, nem számolja. A kormány és az államfő közti kiélezett jogvitában azért lehet ennek jelentősége, mert egy korábbi alkotmánybírósági döntés értelmében az államfőnek csak egyszer lenne joga indokoltan elutasítani a kormányfő miniszterjelöltjének kinevezését.

A kormány átalakítása körüli politikai csata még tavaly novemberben kezdődött. A PSD akkor nyolc miniszterének lecseréléséről döntött, de két miniszterjelöltjét Johannis elutasította, majd amikor a kormányfő helyettük két újabb jelölttel állt elő, az elnök elnapolta a döntést arra hivatkozva, hogy a PSD túl sűrűn váltogatja minisztereit.

FRISSÍTÉS: Lia Olguța Vasilescu Facebookon közölte: hivatali visszaélés vádjával bűnvádi panaszt tesz Klaus Johannis ellen. Ezt azzal indokolja, hogy szerinte az államfő önkényesen járt el vele szemben. "A személyem elleni gyűlölete hajtja, semmilyen törvényes oka nincs elutasítani a kinevezésemet" – vélekedik Lia Olguța Vasilescu.

 

Lia Olguţa Vasilescu hangsúlyozza, van tapasztalata közigazgatás terén, hiszen öt éven át volt az ország egyik legnagyobb városának a polgármestere, és ellentétben az államfővel, "aki csak tanár és polgármester volt", négyszer szerzett parlamenti mandátumot, parlamenti szakbizottságok elnöki tisztségét is betöltötte, és két éven át volt miniszter. "Nekem tehát több tapasztalatom van, mint Klaus Johannisnak" - hangsúlyozza Vasilescu, aki szerint a miniszteri tisztségbe való kinevezése elutasításának valós okát az elmúlt években tett politikai nyilatkozatai képezik. 

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szintén a Facebookon foglalt állást a miniszterjelöltjük kinevezésének elutasításáról.  Közleményük szerint Klaus Johannis soha nem lehetett volna államfő azoknak a kritériumoknak az alapján, amelyre alapozva elutasította a miniszterjelötl kinevezést. A PSD közölte: "minden törvényes és alkotmányos eszközt" megragad arra, hogy a román állampolgárokal szembeni kötelezettségeinek teljesítésére rábírja az államfőt.

"Klaus Johannis ma bebizonyította, hogy Románia valaha volt legfelelőtlenebb államfője. Egyetlen projektje, egyetlen konstruktív javaslata sem volt, semmi, amivel javított volna a polgárok életkörülményein. Személyes frusztrációi hajtják, mindent csak akadályoz. Mindent megtesz, hogy gátolja a PSD-t az állampolgárok által várt befektetések megvalósításában. Ha az ő esetében is azokat a kritériumokat alkalmazták volna, amelyek alapján csütörtökön elutasította Lia Olguţa Vasilescu kinevezését a fejlesztési miniszteri tisztségbe, Klaus Iohannisból soha nem lett volna államfő" - fogalmaz az állásfoglalás. 

A PSD emlékeztet: az államfő ezzel a döntésével ellentmond önmagának, hisz korábban kinevezte Lia Olguţa Vasilescut munkaügyi miniszternek, "mely tisztségben kidolgozta e kormányzat legbonyolultabb törvényeit: a bértörvényt és a nyugdíjtörvényt". 

Kapcsolódók

Kimaradt?