„Joel, itt Marty. Mobiltelefonról hívlak, egy igazi kézben hordozható mobiltelefonról" – negyven éve, 1973. április 3-án ez a mondat és hívás beírta magát a digitális történelembe. Negyvenéves a mobiltelefon.

Negyven éve, 1973. április 3-án Martin Cooper, a Motorola cég mérnöke a New York-i 56. utca és a 6. sugárút sarkán állva a kezében tartott mobiltelefonról felhívta Joel S. Engelt, a konkurens AT&T Bell Labs társaság kutatórészlegének vezetőjét – e hívásával kezdetét vette a mobilkommunikáció forradalma.

A vezeték nélküli kommunikáció ötlete negyedszázaddal korábban, 1947-ben a Bell Labs társaságnál vetődött fel. Ők az Egyesült Államok nagyvárosaiban korlátozott számban már az 1930-as évektől használt, autóba szerelt hordozható telefonok továbbfejlesztésében gondolkodtak, így a technológiai áttörés versenytársuknak, a Motorolának és fejlesztőmérnökének, Martin Coopernek sikerült.

Cooper és csapata 1973-ban alig három hónap alatt tervezte meg és rakta össze az első mobiltelefont, amely a DynaTAC (Dynamic Adaptive Total Area Coverage) nevet kapta. A téglatelefonnak becézett, 1 kiló 13 dekás készülék 25 cm hosszú volt, feltöltése 10 órába tellett, ám akkumulátora 20 percnél nem bírta tovább. A találmányt rádiótelefon-rendszer néven 1973. október 17-én nyújtották be szabadalmaztatásra, a szabadalmi jogot 1975. szeptember 16-án kapták meg.

Az első sorozatgyártású mobiltelefon tíz évvel később, 1983. március 6-án került a boltokba. A DynaTAC 8000x típusú, félkilós készülék már 30 perc beszélgetést és nyolc óra készenléti időt kínált, LED-kijelzővel szerelték fel, súlya 79 dekagramm volt. Az ára 3995 dollárra rúgott. Újabb tíz év múlva, 1993-ban mutatták be az első okostelefont: az IBM által tervezett, Simon nevű készülék érintőkijelzővel, szervezőfunkciókkal, e-mailezési képességgel és számológéppel is rendelkezett már.